A vállalat kiemelt célja, hogy a gyermekek felelős fogyasztásra való nevelését már a korai szakasztól kezdve támogassa, ezért közreműködésükkel az óvodapedagógiai Blum hét utolsó napjára az újrahasznosítás és környezeti fogyasztás tematikáját tűzték ki a szervezők.
Mindennapi fogyasztási szokásaink erőteljes döntések, amelyeknek nem mindig látjuk a környezeti következményeit és erejét. Óriási hatással vannak természeti erőforrásainkra és az ökoszisztémára, valamint globális közösségünkre. A felelős fogyasztás megteremtése a fenntartható fejlődés kulcsfontosságú tényezője, olyan egyéni és társadalmi döntéseket jelent, amelyek a lehető legkisebb hatást gyakorolják a környezetre és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőséghez. A felelős fogyasztásra való nevelés arra törekszik, hogy a gyermekek már a legkisebb koruktól kezdve a fenntarthatóbb fogyasztási szokások felé vezető változás fontos szereplőivé válhassanak.
Folyamatos támogatás a helyi közösségek számáraA civil szervezetek folyamatos támogatása mellett a P&G számos saját programot is indított a helyi közösségek megsegítésére. A Pampers Magyarország évek óta egyedülálló módon támogatja a magyarországi koraszülött ellátást azzal, hogy a legtöbb hazai kórház koraszülött intenzív osztályának számára térítésmentesen biztosítja az idő előtt született babák ellátásához szükséges speciális pelenkákat. Az Always idén harmadszorra szervezett kampányt a menstruációs szegénység csökkentésére, több ezer fiatal lánynak nyújtva segítséget a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben. A vállalat emellett kiemelt támogatója a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, az UNICEF Magyarországnak, valamint nemrég több mint 6000 csomag pelenkát juttatott el az SOS Gyermekfalvak részére.
Felelős fogyasztás elősegítéseA felelős fogyasztás támogatása érdekében számos intézkedést vezettek be az elmúlt években. A vállalat nemrég mutatta be szépségápolási márkáinak új, újratölthető csomagolási rendszerét, amelynek köszönhetően terveik szerint 2021 végéig 50 százalékkal csökkentik a samponok és balzsamok csomagolásához használt szűz műanyag mennyiségét. A hulladékcsökkentés, újrafelhasználás és újrafeldolgozás együttes erőfeszítéseinek eredményeként így évente 300 millióval kevesebb szűz műanyag flakon kerül előállításra. A TerraCycle vállalattal való szoros együttműködésének eredményeként már 2017-ben jelentős mérföldkőhöz érkeztek az újrafelhasználás tekintetében, mert létrehozták az első, kereskedelemben kapható olyan fogyasztói flakont, amely teljesen újrahasznosított (90%) és tengerpartról származó (10%) műanyagból készült. A vállalat ezenkívül jelentős lépéseket tett és tesz a körkörös gazdaság megteremtése érdekében, működését 2030-ra teljes mértékben karbonsemlegessé kívánja tenni világszerte.
A Procter & Gamble-ről:A vállalat portfoliója az egyik legerősebb a világon olyan megbízható, minőségi és vezető márkákkal, mint az: Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Fairy®, Febreze®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Lenor®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, SK-II®, Tide®, Vicks®, and Whisper®. A P&G csapata mintegy 70 országban van jelen világszerte. A P&G-ről és termékeiről szóló legfrissebb hírekért és részletes információért látogasson el a http://www.pg.com oldalra. További információkért kövessen minket közösségi média oldalaink valamelyikén: Twitter, LinkedIn, Instagram, Facebook
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat