18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Még nem vagyok 18 éves

2020 márciusi horoszkóp – Varázslatos tavasz a csillagok fényében

Megosztás
Asztrológia

Az év harmadik hónapjához érkeztünk, ami régi elnevezésében is megmutatja a hónap energiáinak kettősségét. Erre számíthatsz márciusban! Neked vajon mit hoz ez a hónap?


Hívták a Böjt máshavának és Kikelet havának is. 


Egyszerre folytatódik a visszavonultság, megtisztulás és az új kezdetekre való készülés, hiszen március 20-án, nem sokkal a Nap Kos jegyébe lépése után, 4 óra 50 perckor lesz a tavaszi Nap-éj egyenlőség, ezzel hivatalosan is megkezdődik a tavasz. 

A természetben egy új kör indul, és életünkben is lehetőség nyílik erre a hónap támogató energiáinak köszönhetően.



A hónap a halakos és bakos energiákkal kezdődik, és ez fogja meghatározni a hónap feladatát is. A hónap energiái álmaink gyakorlati megvalósítását, szemléletünk megváltoztatását segítik. 

A megvalósítást a szeretet és a kitartást hozó energiák támogatják. A gyakorlati lépések megtétele azonban a mi feladatunk, ha csak várjuk a csodát, akkor csalódottak lehetünk. 

Lehetőségünk nyílik arra, hogy átértékeljük mindazt, ami eddig a biztonság látszatát keltette, és ami miatt nehezebben tudtunk mozdulni. Az energiák támogatnak abban, hogy átlépjük saját határainkat, elengedve a biztonságos fogódzkodókat és a kételkedéseket. 

A hónap vége jutalmul segít abban, hogy egy korlátoktól mentes, felszabadító újjászületésben legyen részünk.

Azonban ha nem hiszünk magunkban, vagy gondunk van az önszeretettel, akkor mindent nehézkesebbnek érezhetünk, és az önsajnálat is úrrá lehet rajtunk. 


Arra kell gondolnunk, hogy most a sorsikus segítség adott ahhoz, hogy mindazt megvalósítsuk magunknak, amit szeretnénk elérni. Természetesen itt racionális célok szükségesek, szintén csalódhatunk, ha valóságtól elszakadva szeretnénk alakítani életünket. 




A hónap elejének jelentős hatása a Merkúr bolygó elindulása előre, ami által egy időre szünetelnek a retrográd hatások. Az energiák is támogatóak, ha saját céljaink megvalósításán ügyködünk.

A hónap második felében már felbukkannak a kosos és a vízöntős energiák, így a hónap vége felé, már egyre jobban érezhetjük a tavaszi energiák megjelenését, és az ezzel együtt járó újjáéledést is. Mivel elég aktív energiák dolgoznak össze, ezért igyekezzetek többet mozogni, sokat sétálni az ébredező természetet csodálva, hogy fizikailag és lelkileg is töltekezni tudjatok.

Ez a hónap, Teliholddal kezdődik március 9-én, ami a Tízmilliószoros nap energiájával egyesülve támogatja elengedéseinket. Március 24-én Kos Újholddal zárjuk a hónapot, ami segíti a tavaszi újjászületésünket. Így ha kihasználtátok az áldásos energiát, akkor most valóban egyfajta ébredést élhettek meg, bevonzva életetekbe az Újholdas időszak csodáit.


Ebben a hónapban a bolygók hátráló mozgással nem zavarnak meg bennünket.


A Merkúr bolygó február 17-től hátrált, de március 9-én már a Vízöntő jegyében megáll és 11-én elindul végre előre. Rendezhetjük gondolatainkat és életünket is. A tavasz közeledtével az új lehetőségek is felbukkanhatnak előttünk.


Folytassuk a hónap jelentősebb napjaival!

Március 3-át kicsit nehezebb napnak élhetjük meg, aminek oka, hogy rosszabbul viseljük a korlátozást, és azt ha nem minden a mi elképzelésünk szerint halad. Tudatosan irányítsátok figyelmeteket saját magatokra és keressetek olyan gondolatokat, elfoglaltságot, ami boldogságot okoz.

Március 4-e még hozhat egy kis nehézséget, mert megint csak nehezebben bírjuk a rutinfeladatokat, vágynánk egy kis újdonságra, szabadságra. Amennyiben új ötletek ugranak be, próbáljatok arra koncentrálni, és átgondolni a megvalósítás lehetőségeit.

Március 5-én a Bika jegyébe lép a Vénusz.
A Vénusz bolygó otthonosan érzi magát ebben a jegyben, így segítő energiákat érezhetünk mind anyagi, mind kapcsolati ügyeinkben. Minden megszilárdulhat, ami minket szolgál, és új lehetőségek köszönhetnek be az életünkbe a további fejlődés érdekében.

Március 8-a remek folytatása az előző hatásnak, ami felszabadítóan hathat ránk, és segít abban, hogy elháruljanak az akadályok vágyaink elől. Amennyiben új lehetőséggel találkoztok, és szívetek szerinti az, akkor csapjatok le rá. Ugyanakkor erre a napra tervezzetek valamilyen különleges programot, a rutinfeladatoknak most nem kedveznek az energiák.

Március 9-én 18 óra 48 perc, Szűz Telihold lesz a Tízmilliószoros nap energiáival egyesülve. A Teliholddal elindul az elengedős időszak, ami elsősorban abban segít, hogy elengedjünk minden lemondásra késztető kételkedést és önkritikát. A Szűz rendteremtő energiáját kihasználva, most mindent „letakaríthatunk” utunkból, ami a haladásban gátol vágyaink felé vezető úton.

Március 11-én elindul a Merkúr bolygó előre, de ettől függetlenül is egy igazi csodás napot élhetünk át, mindenre képesnek érezve magunkat. Ha hiszünk magunkban és követjük szívünk útmutatását, akkor sorsikus segítséget kapunk most minden ügyünkhöz, legyen az materiális szinten ügyintézés vagy szellemi szinten önmagunk erősítése. Tovább dolgozhatunk a változásokon és tehetünk le feleslegesen vállalt kötelezettséget, terhet.

Március 14-én kitartó energiák szegődnek segítőként a vágyainkhoz, aminek elérésében lépésként tudunk haladni. Azoknak az elképzeléseknek kedvez, ami felkorbácsolja szenvedélyeteket, nagy hajtóerőt adva a megvalósításhoz.
A nap kevésbé jó megnyilvánulása, főleg, ha még küzdötök önbizalomhiánnyal, hogy lemondva saját terveitekről, mások céljainak szolgálatába álltok. Ez azért veszélyes, mert nem tudjátok meghúzni a határt, ami miatt fennáll a veszélye, hogy kihasználják jóindulatotokat. 



Március 16-án a Merkúr bolygó ismét a Halak jegyébe lép.
A Merkúr a Halak jegyében érzelmekkel töltődik, ami befolyással lehet tisztánlátásunkra, racionalitásunkra. Amíg a bolygó ebben a jegyben tartózkodik, leginkább intuíciónkra hagyatkozhatunk. Az időszakban arra is ügyelnünk kell, hogy kicsit nehezebben szólalunk meg, gondolatainkat inkább magunkban tartjuk. Jusson mindig eszetekbe, hogy a hallgatással nem oldódik meg semmi, a problémákat jobb kibeszélni és megoldást keresni rá.

Március 20-án 4 óra 38 perckor lép a Kos jegyébe a Nap. Ugyanezen a napon, 4 óra 50 perckor lesz Tavaszi Nap-éjegyenlőség, ekkor kezdjük a Lencsemágiát a tavasz boldogsága és bősége érdekében.
A Nap a Kos jegyében igen jól érzi magát, és mi is örülhetünk, mert energikusabbnak érezhetjük magunkat. A tavasz közeledtével nagyobb kedvet érzünk ahhoz, hogy életünk is a virágba borulásról, az újjáéledésről szóljon.
A nap energiája hittel, lelkesedéssel, és elkötelezettséggel tölt fel bennünket.

Március 22-én a Vízöntő jegyébe lép a Szaturnusz bolygó.
A bolygó ebben a jegyben is otthonosan érzi magát, de ekkor már egyesül az uránuszi, változásokat előmozdító energiákkal. Minden egyre nyomasztottabbá válik, amiben korlátozva, bezárva érezzük magunkat. Halogathatjuk szabadságvágyunk megélését, saját felszabadításunkat, önmagunk felvállalását, de azzal csak megnehezítjük az életünket.
Figyeljetek tudatosan arra, milyen helyzetben, kapcsolatban érzitek rosszul magatokat és tegyetek önként lépéseket a változásokért. Testi jelként megjelenhetnek a görcsök és a fogproblémák, hogy segítsenek megmutatni a problémát.
Ugyanezen a napon nagyon jól működhetnek a megérzéseitek, zseniális ötletek juthatnak eszetekbe. Arra azonban figyeljetek, hogy ez túlpörgetheti az idegrendszereteket, ami miatt kapkodóvá, szétszórttá és idegessé válhattok. Fordítsatok időt elmétek megpihentetésére, meditáljatok vagy vegyetek részt egy hangfürdőn.

Március 23-án anyagi és kapcsolati ügyekben óvatosan, mert könnyen veszteség érhet benneteket, ha nem tudjátok hol a határ. Anyagi ügyekben egyfelől a túlköltekezés, másfelől a túl csábító lehetőségek csapdájába eshetünk. Kapcsolati ügyekben pedig megjelenhet a „gaz” csábító, ha nem érezzük magunkat jól kapcsolatainkban.

Március 24-én 10 óra 28 perckor lesz Újhold a Kos jegyében. A természet ébredésével együtt, egy igazi felszabadító, korlátoktól mentes újjászületést élhetünk át a teremtő energiák segítségével.

Március 26-án a Vénusz bolygó az álmodozó Halak jegyébe lép.
A kapcsolatokba beköszönt az érzékenység, érzelmesség, ami kissé álmodozóvá, a realitásoktól elrugaszkodottabbá tesz bennünket. Anyagi ügyekben is az érzelmek befolyása alatt állunk, ami nem biztos, hogy kedvez a pénztárcánknak.
Arra is figyeljetek, hogy könnyen leereszkedhet a rózsaszín köd, ami nehezítheti, hogy saját realitásában lássuk a másik embert. Ez aztán csalódásokat okozhat.

Március 28-a kedvező nap a változtatásokra anyagi és szerelmi ügyekben, de ez önmagától nem valósul meg, tenni is kell érte. Tehát aki pl párt szeretne, mozduljon ki végre otthonról! Most sorsikus segítséget kapunk ahhoz, hogy jó irányba induljanak el a dolgaink, ha hiszünk magunkban, akkor szinte áldás áradatban érezhetjük magunkat.

Március 29-e ismét egy csábításokat hozó nap lehet, így nagyon figyeljetek mit ajánlanak nektek és mi az amit elfogadtok ezekből. Plútós hatást érezhetünk, ami szenvedélyesen tud belelovalni minket minden olyan dologba, ami vagy nagy pénzekkel, vagy egy csodás kapcsolattal kecsegtet.
A jó oldala, hogy felkorbácsolva szenvedélyünket, kapcsolatainkra is frissítő hatással lehet.

Március 30-án a Vízöntő jegyébe lép a Mars bolygó.
A bolygó, ami befolyásolja cselekvésünket, most újdonságok és változások felé való nyitottsággal töltődik fel. A Bak jegyében inkább kitartó és visszafogott volt, míg ebben a jegyben már sokkal rugalmasabbá, kíváncsibbá és kísérletezőbbé válik. A korlátozásokat viszont sokkal nehezebben tűrjük, lázadóvá válhatunk.

Március 31-én kísérletező kedvünk és szabadságvágyunk sorsikus segítőre talál. Mindenben érezzük a támogatást, amiben önmagunk lehetünk. Azok viszont, akik túlzottan lelökték magukról a felelősségvállalást, megállítást tapasztalhatnak. Tehát az egyensúlyra, az elköteleződésre és a felelősségvállalásra helyeződik a hangsúly a hónap zárásaként. A nap környékén lelkünk görcsökkel jelezhet, ha elégedetlenkedik.


Mindenkinek boldog tavaszi újjászületést kívánok!


Dudás Mária asztrológus
06304515002

Út az önbizalomhoz!

Angyali üzenetek minden napra

Még több asztrológia


Megosztás


  • Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat

  • Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat

Asztrológia

Hirdetés




Hirdetés