18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Még nem vagyok 18 éves

Van, akinek 4 óra is elég – Ez az oka

Megosztás
Egészség

Igazságtalannak érezhetjük, hogy míg nekünk 7-8 óra alvás is kevésnek minősül, addig vannak, akik 4 óra alvással is frissen ébrednek. Ennek oka van!


Érdemes tudni, hogy a kialvatlanság nem csak hangulatunkat rontja, hanem a szívet is megterheli.
A felnőtt embereknek átlagosan esténként 7-9 óra alvásra van szükségük, ami egészségüket megalapozza.


Míg a többségnek szüksége van minimum 7-8 óra alvásra, addig vannak, akik 4 óra alvás után is fitten és frissen ébrednek.

Az elégséges alvás különösen fontos egészségünk szempontjából.
4 óra alvás normál esetben túlzottan is kevés lenne, de van, akinek mégis elég! Úgy, hogy közben nincsen negatív hatással az egészségre.

Az ok pedig egy génmutációban keresendő!

A jelenség nem más, mint a „rövid alvás”, amire csak azok képesek, akik szervezetében egy az egyik gén receptora „NPRS1” módosult.
Ez a gén nem csak az ébrenlét-alvás fázisaira van befolyással, hanem a félelem alapú viselkedésre is.
Ezen túlmenően hatást gyakorol az emlékezetre és immunrendszerre.
Ez egy igazi újdonságnak számító felfedezés az alvás szabályozás területén, mely összefüggéseiben szerepelnek a gének és fehérjék, és messze még a kutatások vége, amikor lehull a lepel a szövevényes összefüggésekről, melyeket ma még elképzelni sem tudunk.

Tehát

Tehát, aki rendszeresen elégségesnek érzi az átlagosan napi ~4 óra alvást, különleges gén összetétellel rendelkezik, és nem kell, hogy betegségre gyanakodjon.


Megosztás


  • Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat

  • Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat

Egészség

Hirdetés




Hirdetés




Te leszel az első! Ezt még senki nem olvasta!

Iratkozz fel, hogy ezek a cikkek eljussanak hozzád!

Meglepetéssel készülünk neked ünnepek alkalmával!
További információk


Hirdetés

Hirdetés


Népszerű cikkek