Kávé diéta – Így segít a kávé a fogyásban
Megosztás 
Amúgy is iszunk kávét, és közben nem is tudunk róla, hogy közvetve és közvetlenül is fogyhatunk tőle.
Csak a hozzá tartozó étrendet kell betartani.
Vannak azonban hátrányai is a kávé diétának!
Egy tanulmány szerint, amit Dr. Bob Arnot szerző és orvos készített, kiderült, hogy van kapcsolat a kávéfogyasztás, a megfelelő étrend és a fogyás között.
Milyen értrendet érdemes követni ahhoz, hogy a napi kávéfogyasztásunk mellett fogyhassunk is?
A kávé szerelmeseinek remek jó hírünk lesz!
Aki pedig eddig nem szerette volna a kávét, a következő sorok után nagy valószínűséggel ki fogja próbálni, hátha sikerül megszeretnie.
A kávé ugyanis serkenti az anyagcserét, csökkenti az éhségérzetet, és fogyhatunk is, ha a kalóriabevitelre odafigyelünk. A kalóriabevitel tekintetében nem is lesz szükségünk hatalmas étrend változtatásra.
Eddig jól hangzik?
Hogyan jött létre a kávé diéta?
Dr. Bob Arnot, aki egy görögországi kis szigeten (Ikaria) végzi kutatásait, megfigyelte, hogy a sok antioxidánsban gazdag gyümölcs fogyasztása mellett, aki kávét is iszik, lelassul az öregedés folyamata és egészségesebben él.
További tanulmányai során megvizsgálta, milyen összefüggés lehet a kávéfogyasztás és súlycsökkenés között.
A „The Coffee Lover Bible” című könyvében ezt meg is írta.
Kávé diéta Dr. Bob Arnot szerint
Naponta legalább 720 ml kávét érdemes inni, ami körülbelül 3 csésze kávénak felel meg, és természetesen nem tartalmaz sem tejet, sem cukrot. Felső határ nincsen, ha csak egészségügyi állapotunk azt nem tiltja.
Fontos azonban, hogy a kávé enyhén pörkölt kávészemekből készüljön, mivel az agy sokkal több antioxidánst tartalmaz és a hatása is fokozottabban lesz érezhető fogyás tekintetében.
Kávé diéta étrend
A kávé diéta étrendje szerint ajánlott különösen sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, rostban gazdag élelmiszerekkel kiegészítve. A zsírt és zsíros ételeket azonban kerülni kell. Csak egy étkezést kell lecserélni a kávé diéta értrendje szerint, ami tetszőlegesen választható. A lecserélt étkezéskor házi gyümölcsturmixot iszunk. Ez fontos vitaminokat ad a szervezetnek, és a kalóriabevitelünk is csökken általa.
Plusz jó hatás, hiszen az antioxidánsok gátolják a szervezet gyulladását, védik a sejteket a szabad gyököktől.
Miért lehet a kávé diétával fogyni?
Mert a kávé különleges hatást gyakorol a szervezetre.
Az étvágy csökken
Az étkezéseket megelőzően, ha kávét iszunk, étvágyunk csökken, és kevesebb élelmiszert igényel szervezetünk, hogy a jóllakjunk.
Nem számít, hogy koffeinmentes vagy koffein tartalmú kávét iszunk-e. A gyomor akkor is érzékeli a bevitt kávét, és az agynak elküldi a megfelelő üzenetet. Mennyi ideig lesz kisebb étvágyunk, ha étkezés előtt kávét iszunk?
Körülbelül a kávé elfogyasztása után 2-3 órán keresztül tart az étvágyra gyakorolt hatása.
Stimulálja az anyagcserét
Szintén egy tanulmány szerint az alanyok 17-28 százalékánál csökkent a testsúly, ráadásul a bevitt kávé mennyiségének a kétszeresével pár hónap alatt. A kávé sikeres lehet a sportprogramokban is. Szintén egy tanulmány szerint csoportokat vizsgáltak, akik edzés után megittak egy csésze kávét., és több zsírt égetett el így szervezetük, mint, akik edzés után csak vizet ittak.
A kávé diéta hátrányai
Érdemes tudni, hogy a kávé diétának nem csak pozitív hatása lehet, hanem negatív is.
A koffein mennyiségét nem szabad alábecsülni! És a túlzott koffein bevitel zavart okozhat a szervezetben.
Különösen a gyomor és bélrendszeri panaszokkal küzdőknek nem ajánlott a kávé diéta. Az idegrendszerre is negatív hatást gyakorolhat a koffein, ugyanis idegesek lehetünk tőle.
És, ha ez még nem lenne elég, akkor a yo-yo effektussal is számolhatunk, ugyanis elhagyva a kávét, és visszaállva a régi étrendünkre, a kilók visszajönnek.
Igen vagy sem?
Nagyon jól hangzik, miszerint a kávétól fogyhatunk, és a kávé étrend betartása a többségnek nem is okozhat különösebb nehézséget, azonban hosszútávon nem szabad a kávé diétát alkalmazni.
Megosztás
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget.
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat!