
Június 3-án 12 óra 1 perckor lesz a legerősebb az Ikrek Újhold energiája, ezért ha tudjátok, ekkor végezzétek el a varázslatot. Mivel a teremtő időszak abban tud támogatni bennünket, hogy biztonságunkat saját erőnkben találjuk meg, ezért egy különleges varázslatra hívlak benneteket.
Ma szó szerint szélnek ereszthetjük vágyainkat, amit megtehettek írásban, ha vágylistát készítetek, de most hatásosabb ha szóban teszitek ezt.
A varázslathoz első lépésként alkossátok meg saját varázsmantrátokat, vagyis a pozitív megerősítéseiteket.
Az Újholdról szóló írásomban már említettem, hogy ezeket a mondatokat minél többször és legalább 28 napon keresztül rendszeresen kell mondogatni ahhoz, hogy valóban változtasson a régi meggyőződéseken.

Gondoljátok végig, mivel tudnátok leginkább erősíteni saját önbizalmatokat, önszereteteket, és ehhez milyen új meggyőződésekre lenne szükségetek. Legjobb, ha 9 megerősítést írtok magatoknak, amik a saját mantráitok lesznek, és ezt a kilenc mondatot kell majd napi szintén ismételnetek legalább kilencszer.
Emellett jó, ha ki is írjátok magatoknak jól látható helyre, ha esetleg elfelejtenétek a napi feladatok közepette.
Írok pár példát nektek a kedvenc megerősítéseim közül:
- Értékes és szerethető vagyok!
- Bármire képes vagyok!
- Döntéseim helyesek!
- Szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok! (Én ezt a fürdőszoba tükörre ragasztottam, így amikor belenézek azonnal látom a megerősítést is.)
- Könnyedén élem a mindennapjaimat!
- Harmóniában élek magammal!
- Mert megérdemlem!

Ha felkészültetek a varázslatra, akkor keresettek egy nyugodt helyet, lehetőleg a szabadban, ahol elvégezhetitek a szertartást.

Gyújtsatok meg 3 gyertyát vagy mécsest, a háttérben halkan szólhat a zene, amely segíti ellazulásotokat.Gondolatban, vagy szóban kérjétek Mihály Arkangyalt, hogy tisztítson meg benneteket minden olyan kétségtől, aggodalomtól, félelemtől, ami a teremtéseteket akadályozhatja.
Amikor úgy érzitek készen álltok, egyik kezetekkel fogjátok meg a homlokotokat a másikkal pedig a tarkótokat. Vegyetek 3 mély levegőt.
Ha úgy érzitek már csakis magatokra figyeltek, kezdjétek el hangosan mondani a pozitív megerősítéseket, amiket megalkottatok magatok számára. Mondjátok el sorban mindegyiket, és ismételjétek az egészet kilencszer.

Amikor ezzel végeztetek akkor még üldögéljetek úgy,hogy tartjátok a homlok-tarkó fogást. Gondolatban lássátok, ahogy a mondatok hullámoznak körülöttetek, körbevesznek, feltöltve aurátok minden rétegét, védelmet alkotva körétek.
Csak üljetek, lélegezzetek nyugodtan, mélyen és hagyjátok, hogy sejtszinten épüljenek be ezek a mondatok minden porcikátokba. Amikor úgy érzitek teljesen eggyé váltatok új meggyőződéseitekkel, akkor vegyetek ismét három mély lélegzetet és köszönjétek meg az Univerzumnak a segítséget és a támogatást.
Ne feledjétek, tartós változást akkor tudtok elérni, ha 28 napon keresztül, minden nap elvégzitek ezt a gyakorlatot, amihez szívetek minden szeretetét összeszeditek, minden alkalommal.
Mindenkinek csodás teremtő napot kívánok!
2019. június 3. Ikrek Újhold – Terjeszd szét szárnyaid és emelkedj a magasba! Dudás Mária asztrológus
06304515002
Egy elvonulás az Új kezdetekért!Angyali üzenetek minden napra!