Míg néhány erősebben érezheti támogatását, úgy másoknak keményebben kell dolgozniuk sikerükért.
Amennyiben a Merkúr bolygó Ikrekes oldalára gondolunk, akkor látjuk, hogy hatására ez az év rendkívül mozgalmasnak ígérkezik, tele lesz jövés-menéssel, rövidebb utazásokkal, ügyintézésekkel, nagyon fontossá válik a kommunikáció, előtérbe kerül az ésszerűség, a logikus gondolkodás, és úgy általában, minden mozgásban lesz.
Mivel az Ikrek igazi közvetítő jegy, ezért nagyon kedvez a kereskedelemnek, és mint „szellemi áruval való foglalkozásnak”, az oktatásnak is. Szintén fontos szerephez jut a közlekedés és a telekommunikáció.
Az Ikrekes könnyedségnek köszönhetően, hatással lesz valamilyen formában közvetlen környezetünkre, testvéreinkkel, rokonságunkkal, ismerőseinkkel, szomszédjainkkal való kapcsolatunkra. Akár vitás helyzetek, érzelmi problémák is megoldódhatnak, ha okosan használjuk az év energiáit.

Amire figyelnünk kell, az a felületesség, az elaprózódás, az egyszerre túl sok dologgal való foglalkozás veszélye. Ezeken enyhíti a Merkúr másik oldala, mely a következő:
A Szűz oldal az alaposságról, a vizsgálódásról, a részletek alapos feltárásáról szól. Fontossá válnak az olyan erények, mint a szorgalom, a megbízhatóság, és az alázat.
Ugyancsak a Szűz jegyéhez tartozik a munka, és a szolgálat, ezért biztos, hogy többet fogunk dolgozni, de itt el kell gondolkodnunk azon, hogy az életmóddal szerzett betegségek is itt jelenhetnek meg, ami azt jelenti, hogy a túlzásba vitt munka, könnyen betegséghez vezethet.
Bizonyosan több vizsgálatra számíthatunk a különböző hatóságok részéről is, megnőhet az ellenőrzések száma, főleg, ha túl könnyedén állunk a szabályok betartásához. Ezért az évben fontos lesz odafigyelnünk papírjainkra, okiratainkra, hogy minden a szabályoknak megfelelő és érvényes legyen.

Jelentősen fejlődhet 2019. évben a tudomány, nagyobb súlya lesz a különböző kutatási területeknek, éppen ezért új felfedezések születhetnek. Leginkább a telekommunikáció, a közlekedés, a kereskedelem, az oktatás, és a gyógyászat az érintett az előrelépésben.
Mivel a Merkúr egy androgün planéta, ezért egyre inkább elmosódnak a nemek közötti különbségek, egyre több fiús lánnyal, és lányos fiúval találkozhatunk.
Most mindenképpen felszínre kerül, önbizalmunk állapota Az elkövetkezendő évben kimondottan jól tesszük, ha igyekszünk minél inkább megismerni önmagunkat, folyamatosan fejlesztenünk kell önelfogadásunkat, önszeretetünket, önbizalmunkat. Aki a tudatosság útját választotta, már 2018-ban is sokat tett ezért, így már csak a megkezdett munkát kell folytatnia. Azonban aki eddig lazsált, és csak kesergett, az most kapkodhatja a fejét, ahogy a sors intézkedik helyette, váratlan szituációkat generálva számára.
Most sokat fejlődhetnek gyógyító képességeink, érdemes foglalkoznunk bármilyen alternatív gyógymód elsajátításával, gyakorlásával.

A Merkúr évének általánosságai után, következzenek azok a bolygóállások, bolygó mozgások, melyek tartósan meghatározzák az előttünk álló év hatásait.
A rövidebb, gyengébb hatásokra most nem térek ki, azokat majd megtudhatjátok aktuálisan a havi előrejelzésekből, melyeket folyamatosan olvashattok oldalainkon.
I./RETROGRÁD időszakok

Ezek azok az időszakok, amikor a bolygók látszólagos hátráló mozgásban lesznek. Ilyenkor a hátráltató, lassító, akadályozó hatásukat érzékelhetjük, mindenképpen nehezebb időszakoknak számítanak.
A Merkúr bolygó 2019-ben is háromszor vált haladásában irányt, ami ebben az évben kiemelt jelentőségű, lévén az év uralkodó bolygójáról beszélünk.
Elsősorban, kommunikációs és közlekedési nehézségeivel hívja fel magára a figyelmet. Akadályozza a logikus gondolkodásunkat, ezért ezekben az időszakokban lehetőleg kerüljük a szerződéskötéseket.
Először Március 6-tól Március 28-ig érezhetjük a hátráló hatását. Ez időtájt a bolygó a
Halak jegyében hátrál, így egyfelől nehézséget okozhat a halakos életterületünkön, másfelől még az átlagosnál is nehezebben láthatunk tisztán, így nagyon-nagyon figyelnünk kell nehogy becsapjanak bennünket, vagy rossz döntést hozzunk.
A következő retrográd időszak 2019. Július 8-tól Július 31-ig lesz, az Oroszlán és a Rák jegyét érintve végez hátráló mozgást. Felerősödhet az okoskodás, az érzelmi befolyásoltság.
Végül November 2. és November 20. között fog megint hátrálni a Skorpió jegyében, esélyt adva számunkra, hogy mélyebben megvizsgáljuk saját gondolati beidegződéseinket.

A Jupiter bolygó (a nagy szerencse bolygója) 2019. április 11. és augusztus 11. között fog látszólagos hátráló mozgást folytatni. A joggal, törvénnyel gyűlhet meg a bajunk, és hitünket, bizalmunkat veszíthetjük el. Politikában, és külfölddel kapcsolatos dolgokban is nehezebb időszaknak számít. Mivel a bolygó a Nyilas jegyében jár, ezért kiemelt hatással lesz születési horoszkópunk nyilasos területére és a Nyilas jegyében álló személyiség jelölőinkre.
A Szaturnusz bolygó (sorsbolygó) 2019. április 30. és szeptember 17. között lesz retrográd, aminek következményei lehetnek az akadályok, görcsösség, nehézségek, tehertételek jellemzik. Számos élethelyzetben „vizsgaidőszaknak” számít, és a nehézségeket is ott kapjuk, ahol még nem oldottuk meg a feladatunkat, vagy ahol korrekcióra van szükség. A bolygó a Bak jegyében jár, így főleg erre a területre irányul az energia és a bakos személyiségjegyekre.
Az Uránusz bolygó retrográd mozgással zárja 2018-as évet és kezdi az Új Évet. 2019. január 6-án kezd el előre fele haladni, hosszú retrográd időszaka után. Ezután 2019. augusztus 12-től 2020. január 11-ig szintén retrográd mozgásban lesz, de ekkor már ezt végig a Bika jegyében teszi.
Szabadság vágyunkban tapasztalhatunk problémákat, váratlan események történhetnek. Bezártság érzés megnőhet, indulatosság, idegesség uralkodhat el. Mindez főleg akkor történhet meg, ha még mindig nem tudtuk valamilyen formában megélni függetlenségünket és nem változtattunk azokon a dolgokon, amin már kellett volna.

A Neptunusz bolygó 2019. június 21. és november 26. között fog hátráló mozgást végezni. Ebben az időszakban zavarodottságot, homályosságot, csalódottságot érzékelünk, illúziókat kergethetünk. Vigyázni kell, nehogy valamilyen szenvedélybetegség áldozatává váljunk.
Következzen a Plútó bolygó hátráló mozgása, ami 2019. április 25. és Október 2. között lesz. Szélsőséges érzelmek, elszabadult indulatok, mániákus gondolatok jelenhetnek meg. Tudatossággal és a csábítások elengedésével uralhatjuk az időszakot.
A retrográd hatásokat mindig megérezzük, de nehezebben haladunk előre azokban a hónapokban, amikor több bolygónak a látszólagos hátráló hatását élvezhetjük. Ez főleg a nyári időszakra jellemző, de ekkor nem is árt kicsit lelassulni, pihenni és munkánk gyümölcsét élvezni
II./ JEGYVÁLTÁSOK

Folytassuk azokkal az időpontokkal, amikor egy lassú járású bolygó jegyet vált, mert ennek mindig hosszú évekre kiható jelentősége van.
A Jupiter bolygó az évet uralmi pozícióban, a Nyilas jegyében kezdi, de az év végén, 2019. december 3-án a Bak jegyébe lép.
Mivel a másik sorsbolygó (Szaturnusz) is a Bak jegyében jár, ezért sorsszerű eseményekre számíthatunk, hitünkkel pedig hajlamosak lehetünk kötelességtudatunkat erősíteni. A hatás kevésbé jó oldala a korlátozás, ideértve az önkorlátozást, a jó oldala pedig a lelki terhek letétele lehet. Ez utóbbi esetben sorsikus támogatást továbbra is érezhetjük mindennapjainkban.
Az Uránusz bolygó januári irányváltása még a Kos jegyében történik meg, azonban 2019. március 7-én újra a Bika jegyébe lép. Hatásának köszönhetően megnövekednek öntudatlan önállósági törekvéseink, szabadság vágyunk következtében váratlan események történhetnek, melyek kimozdítanak a komfortzónánkból, vagy anyagi lemondásra, változásra sarkallnak. Használjátok ki az év első hónapjait arra, hogy önként változtassatok, ne várjátok meg a sorsikus intézkedést.
III./ Lassú járású bolygók egymással alkotott fényszögei:

Az egyik legfontosabb, a Szaturnusz és a Plútó bolygó együttálláshoz közelítő fényszöge a Bak jegyében. Ez egész évben fennálló hatás, és igaz az együttállás ebben az évben nem történik meg, de 2019. május elején, illetve decemberben rendkívül közel kerülnek egymáshoz ezek a planéták, ezért a hatást ekkor érezhetjük a legerősebben.
Ennek az együttállásnak (konjukciónak) a pozitív megélése, hogy kitartást adhat céljaink, nagyszabású terveink megvalósításához. A célt viszont alaposan vizsgáljuk meg, van e benne racionalitás, nehogy később visszaüssön, és túl nagy árat fizessünk érte.
Ugyanakkor, ha ezt a hatást negatívan, öntudatlanul éljük meg, könnyen a pokol bugyraiban találhatjuk magunkat, ami főleg lelkileg viselhet meg bennünket, és erős depressziós tünetek jelentkezhetnek.
Szintén szinte egész évben fennáll, a Szaturnusz és a Neptunusz bolygó sextilje, azaz 60 fokos fényszöge. A kedvező hatás, csak év vége felé szűnik meg, segítve bennünket abban, hogy kitartó munkával tegyünk álmaink, vágyaink megvalósítása érdekében. Kedvez a spiritualitásnak, a meditációban való elmélyülésnek, valamint a különböző gyógyító tevékenységek gyakorlásának is.
Az aspektus lényege, hogy aktívan tennünk kell a dolgunkat, hogy a sors segítségét is megkapjuk, ellenkező esetben mártírként, szenvedve éljük meg az időszakot. Ilyenkor fordul elő az, hogy nem látjuk meg a mindennapok szépségét, pesszimistán gondolkodunk és beszélünk életünkről.

Ugyancsak tartós hatásként jelenik meg, a Jupiter és a Neptunusz bolygó kvadrátja (90 fokos fényszöge). Ez a kedvezőtlen hatás, az év első napjától - február közepéig, majd május közepétől - az év végéig jelenik meg erőteljesen. A Jupiter kifelé lelkesedne, és kinyilvánítaná hitét, de a Neptunusz inkább befelé figyelne, és önmagában élné meg a dolgokat. Az ellentét hatására leginkább zavarodottságot, csalódottságot érezhetünk, és jogi problémáink is adódhat. Egy jó megélése lehet az állás feloldására, a spirituális dolgokkal való foglalkozás, mint az asztrológia vagy a kártyavetés. Hétköznapi értelemben pedig szintén kihasználhatjuk az energiát mások segítésében, támogatásában.
A Neptunusz és a Plútó bolygó egy sextilben egész évben kerülgeti egymást, erőteljes hatása azonban csak két hónapig lesz érzékelhető, április közepétől - június közepéig. Mindkét bolygó a tudattalanunkban nyilvánul meg, ezért nagyon nehezen felismerhető a hatásuk. Leginkább a spiritualitás és a gyógyítás terén tudnak nekünk segíteni.
A hatásnak köszönhetően belső vívódást is érzékelhetünk, nehezen eldöntve, hogy ragaszkodjunk angyali megjelenésünkhöz, vagy néha engedjünk belső csábításunknak, megengedve magunknak egy kis rosszaságot. Elárulom, jobb ha igyekszünk elfogadni árnyékszemélyiségünket, nehogy a külvilágból érkezzen a szembesítés elfojtásunkra.

Kár, hogy csak év végén jelenik meg, egy abszolút pozitív hatás, a Jupiter és az Uránusz bolygó trigonja, azaz 120 fokos fényszöge. December elejétől kedvező változások jöhetnek életünkben, hitet kapunk ahhoz, hogy lényeges fordulatokat hozzunk létre, és egy óriásit ugorjunk, vagyis akár számunkra ismeretlen dolgokba vágjunk bele. Természetesen a lehetőségeket mindig saját születési horoszkópunk tükrében kell vizsgálnunk.
Ennek a fényszögnek nagyon kedvező tulajdonsága, hogy szinte önműködően megjelennek életünkben a változások. Viszont nagyon fontos, hogy ne féljünk ezektől, ne akarjuk visszatartani, hanem bátran fogadjuk, örömmel vágjunk bele. Ha esetleg még most nem is látjuk, később majd belátjuk, milyen jó irányba vitte ez a változás az életünket.
Most, hogy végigmentünk ezeken a lényeges állásokon, még egy dologra hívnám fel a figyelmet. Asztrológiai szempontból, minden kezdetben benne van a sors alakulása, és a vége is. Ezért érdemes megvizsgálnunk az újévbe lépés pillanatát is.
Mit árul el ez számodra?
Lapozz tovább és olvasd el!