18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Még nem vagyok 18 éves

11 dolog, amit érdemes megtenned, hogy MILLIÁRDOSSÁ válj!

Megosztás
Pay

Egyszer Steve Siebold, azt mondta, hogy a következők tehetnek egy embert milliárdossá… Oké, ha nem is leszünk milliárdosok, azért milliomosnak lenni sem lenne rossz, ugye? Mit kell ehhez tenni? Ő egyébként benne van a világ 1200 leggazdagabb embere között, tehát első kézből kaphatunk tippeket.


Már a 20-as években érdemes elkezdeni a felkészülést


Bevételek növelése

Senki nincsen elkésve még akkor sem, ha már túl van a 20-as évein. De!
Nagyon fontos, hogy elkezdjünk annyi bevételre szert tenni, amennyire csak tudunk. Mindezt természetesen legális úton. Igen! Ebben benne van, hogy lemondunk a teljes hétvégi pihenésről is! És nincsen, a „ha kell”!
Ebbe a bevételnövelésbe beletartozik fiatalon az, hogy munkahelyet váltunk, a piacot folyamatosan szondázzuk, mit érünk. És igen! Képezzük magunkat. Csak a tudás váltható majd pénzre!

Több bevételi forrás kiépítése

Oké, ez a tanács nem működik a legtöbbeknek egyszerűen, mert az időnket be kell osztani, de be lehet!
Nap közben végezzük a 8 órás, teljes munkaidős állásunkban a munkánkat, majd késő délutántól bevállalunk még 4 órá.t. Ez lehet például otthonról végezhető munka.
Vagy egy másik alternatíva, ha anyagilag jobban jövünk, ha két 4 órás állást vállalunk.
Siebold bevételei például a következők szerint oszlottak meg.
65% a bevételeinek az egyik helyről, 45 % egy időszakos munkából, és 29 % egy állandó mellékállásból tevődött össze. Ezt összeadva több jön ki, mint 100%, de az arányok akkor is így néztek ki. Ez arra lehet jó, hogy arányosítani tudjunk, milyen plusz munkákat vállalunk el.

Befektetni

Igen, már egészen korán be tudjunk a félretett pénzünket fektetni.
Erre számtalan lehetőségünk van. És az a pénz már fialni fog. Érdemes garantált hozamot választani, ami kevesebbet hoz majd a konyhára, de biztonságos. És ehhez a pénzhez nem nyúlunk, ameddig nem életbevágó! Olyan, mintha nem is lenne.


Ne döntsünk elhamarkodottan!

A legrosszabb tanácsadó, ha azonnali, hirtelen döntést hozunk. Tehát, bármilyen lehetőség jön velünk szembe, és még pénzünk is lenne esetleg beszállni, ne tegyük! Aludjunk rá 1-2-3 éjszakát, járjuk körbe a témát. Egyetlen milliomost sem látni ma sem, aki azonnal igent mondana egy ötletünkre. nem véletlenül gondolja róluk majdnem mindenki, hogy „fogukhoz verik a garast”. Pedig ez a titkuk!

Sosem szabad elszállni

Maradjunk mindig szerények, mert a rosszabb anyagi helyzetben lévő emberek értékesek lehetnek később akár, mint jó munkaerő. Ne kezdjünk el költekezni sem! Akkor is gondoljuk meg, mit veszünk meg, ha lenne rá pénzünk! és nem utolsó sorban, emberek maradunk még akkor is, ha milliomosok vagyunk! Sosem tudni mit hoz a jövő, és a tükörbe tudunk nézni.

Változtassuk meg a pénzhez való hozzáállásunkat!

A pénz önmagában nem boldogít, de jó, ha van.
A pénz legyen eszköz, ami hozzásegít, hogy még több legyen belőle.
Amint így kezdünk rá gondolni, más lesz a viszonyunk is vele.

Fektessünk be saját magunkba!

Igen, nagyon fontos mind fizikailag, mind szellemileg, hogy befektessünk magunkba.
Sport, egészség megóvás, tanulás, tanfolyamok…
Mert az élet annyira felgyorsult, hogy akár 6 hónap alatt elszalad mellettünk a világ.
Ép testben ép lélek, ép lélekkel pedig tudunk jól és hatékonyan dolgozni, amivel ismételten pénzt kereshetünk.


Feladni a rendszeres fizetést!

Igen, elérjük végül azt az állapotot, hogy az állandó munkahely már csak gátol minket az anyagi fejlődésünkben. És igen, hosszú ideig nem lehet párhuzamosan 2- 3 munkahelyen dolgozni, mert kiszipolyozzuk magunkat. Irány az önálló vállalkozás!

Célok meghatározása!

Igen, kellenek rövid és hosszútávú célok is, mert ez visz előre!
Ezek a célok legyenek reálisak, oké lehetnek kicsit túlkalkuláltak, mert ez is ösztönöz az időegységen belüli jobb teljesítményre. És tanuljunk meg összpontosítani ezekre a célokra! Ezt is meg kell tanulni, és igen, ehhez tudatosan kell élni a mindennapokat!

Lapozz tovább a többi TIPPHEZ!




  • Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat

  • Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat