„Korábban egy Nőivilág Facebook oldalán megjelent cikk alapján és szerkesztőtől kapott információkra alapozva építettem meg idei évben először a leandereink téli fólia sártát. Az utóbbi években egyre nagyobb gondot okozott a szállítás és a téli tárolás is, mivel otthon nem volt rá lehetőségünk.
Mivel a sikerességre vonatkozóan személyes tapasztalataim nincsenek izgatottan várom a jövő tavaszt és próbáltam minden instrukciót betartani a sikeresség érdekében.
A leandereket még tavasszal kiültettem, így a gyökérzete jól megerősödött a nyáron és megszokta a helyét. Már első évben látható volt mennyivel több virágot hozott és nem mellékesen nem kellett öntöznöm sem a fű automata öntözője megtette helyettem, csak heti egy tápoldatot kapott, mint egyébként is.
Tetőlécből építettem a vázat, amit 60 cm-s 8mm vastag „sátorvas cölöppel” szúrtam le a földbe, hogy a szél nehogy felborítsa a sátrat.
A tetőt kicsit ferdére építettem, hogy a víz ne álljon meg rajta és a havat is könnyebb lesz takarítani így róla.
Egy spárgával néhányszor körbetekertem, hogy a szél ne csak a buborék fóliának feszüljön neki, kicsit így eloszlik majd a szélterhelés és remélhetőleg kitart tavaszig.
Tűzőgéppel felkerült a fólia minden oldalra, ügyelve, hogy sehol ne maradjon rés rajta. A tetején duplán fedtem le, illetve alul is körbetekertem, bár azt inkább mechanikai védelem miatt (kutya, macska, udvaron játszadozó gyerekek), a földre egy réteg 8 cm vastagságú nikecell panel került, a növény tövét 30 cm vastagon térkitöltő PS chipsel borítottam. Került rá egy ablak a szellőztetés miatt, amit az instrukciókat követve szorgalmasan nyitogatunk majd.
Öntözni elvileg nem tervezem, mert a fólián kívül lefolyó csapadék a földbe beszivárogva lejut majd a gyökeréhez így elkerülve a föld felső részén lévő gyökérzet elfagyását.
Amennyiben a tapasztalatok pozitívak jövő évben sátorbontás után bátran ajánlom mindenkinek, mivel a növénynek biztosan jobb ez a tartás, gondozás szempontjából pedig sokkal egyszerűbb.
Tavasszal néhány csavar kivétele után lapra szerelve egy farakás oldalában tárolható, következő évben egy jó óra alatt könnyedén összeszerelhető. „
Lépésről lépésre
Nőivilág extra tippjei mini variációhoz isHonnan az ötlet?
Extra tipp
Öntözés
Fólia eltávolítása
Tipp
Érdekesség
Fontos!
Köszönet
Leander különlegességekKattints a képre, és megnyílik a galéria
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat