Túl kevés
Amennyiben túl keveset adunk, úgy mindig az lesz az érzete, hogy sosem jut előre, nem tud gyűjteni valamire, mert az a valami egyszerűen elérhetetlen.
Itt kerül képbe az „elérhetetlen” kategória.
Igen, a gyerekeket meg kell tanítanunk olyan célokért küzdeni, melyeket viszonylag rövid időn belül el is tudnak érni. Amennyiben mindig azzal szembesülnek, hogy sosem érik el a céljukat, motiválatlanok lesznek.
Segítség lehet, ha rávezetjük, hogyan érheti el az”elérhetetlen” dolgot lépésről lépésre. Hiszen mi felnőttek is így teszünk. Ha valamit nem tudunk azonnal megszerezni, akkor utakat keresünk, köztes lépéseket iktatunk be.
Ne hagyjuk gyermekünkre, hogy vágyálmokat kergessen, hiszen az iskolatársak nagymértékben befolyásolhatják.
Szoros kötődés
Ez a tanulási és tanítási folyamat szoros kötődést eredményez szülő és gyermek kapcsolatában, hiszen ha segítjük, eléri célját, és hallgatni fog tanácsunkra, kialakul egy olyan fajta bizalom, ami csak kevés szülő-gyerek kapcsolatban létezik.
Túl sok
A túl sok zsebpénz több kárt okozhat, mint gondolnánk!
Honnan tudhatom, hogy gyermekemnek túl sok zsebpénzt adtam?
Onnan, ha figyelmesek vagyunk, és megnézzük az osztálytársakat. Onnan, ha gyermekünk olyan dolgokat is meg tud vásárolni félretett zsebpénzéből (rövid időn belül), amit egy átlag felnőtt sem engedhet meg magának.
Miért lehet káros a túl sok zsebpénz?
Mert gyermekünk nem tud beilleszkedni egy olyan társadalomba, ahol a nagy átlag él.
Ez nem csak gyermekkorban szülhet kapcsolati problémákat, de kihathat a felnőttkorra is.
Gondoljunk bele!
Mi történne gyermekünkkel, ha egyik napról a másikra nem tudnánk neki annyi (extrán sok) zsebpénzt adni, mint eddig?
Kész katasztrófa alakulna ki a lelki világában, ami meg is érthető, mert ehhez a világhoz mi segítettük hozzá.
Hiába a jó szándék, és az „én mindent meg akarok adni gyermekemnek” hozzáállás, ha az nem ad biztonságot számára, mert egy olyan világban él, ahol az átlaghoz képest nagy a különbség.
Ezt sok szülő elfelejti. Pedig fontos lenne.
Az Európai Unió minden évben kiad egy ajánlott zsebpénz táblázatot a szülők számára.
Érdemes megnézni a számokat.