Meleg tejeskávé vagy kakaó mellé tökéletesen illik valamilyen édes finomság.
Reggel vagy délután, szinte mindig szívesen ennénk ilyen süteményt.
Nem is olyan bonyolult elkészíteni, mint azt mi gondolnánk. Ráadásul, letakarva nem szárad ki, tehát több napra is elég lehet. Csak győzzünk eleget készíteni.
Szeretjük a mogyorót? És ha ezt krémként finom tésztába tekerjük, akkor ilyen szép szarvacskákat vagy kiflit kaphatunk.
Megmutatjuk lépésről lépésre, hogyan készül a mogyorós szarvacska.
Megpucolt és belső héjától megtisztított mogyorót használjunk.
Tegyük tepsibe a megtört és kemény héjától megszabadított mogyorókat. Előmelegített sütőben 180 fokon többszöri átforgatás mellett süssük 5-10 percig. Tegyük konyharuhára és jól rázzuk össze. Egyszerűen lepereg majd a barna kéreg.
Keverjük össze a lisztet, 125 g vajat, 25 g cukrot, csipet sót, 1 tojás sárgáját. Közben langyos tejben oldjuk fel az elmorzsolt élesztőt. Ezt adjuk hozzá az előbb összemorzsolt tészta alaphoz. Gyúrjuk teljesen simára a tésztát. Fedjük le a tésztát tiszta konyharuhával és tegyük meleg helyre, hogy megkelhessen. Hagyjuk 1 órán keresztül kelni. Tipp: Ügyeljünk, hogy a tej ne legyen forró (maximum 50 fok), mert az élesztő gombái ennél magasabb hőmérsékleten elpusztulnak és a tészta nem fog megkelni.
A töltelékhez tegyünk fel fazékban forrni 125 ml vizet, amihez hozzáadunk 150 g cukrot. Amikor a cukor feloldódott, húzzuk le a tűzről, adjuk hozzá a darált mogyorót és alaposan keverjük el.
5-10 perc elteltével a massza kihűl annyira, hogy hozzákeverhessük a vajat és a tejszínt. Ekkor a vaj nem fog már folyni, mégis krémes lesz a töltelék.A tejszíntől lágy és még krémesebb lesz a töltelék.
A szépen megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki szép vékonyra. Vágjunk hosszú csíkokat (30x45 cm), amihez használhatunk vonalzót is. Így egyforma csíkokat kaphatunk. Széltében a csíkokat érdemes 7,5x30 részekre vágni. Ezeket fogjuk majd átlósan felszeletelni.
Használjunk a kifli alapok kiszabásához például pizza vágót. Tulajdonképpen a téglalapokat átlósan elvágjuk.
A tészta háromszögeket töltsük meg töltelékkel, és kezdjük srégen, elcsúsztatva feltekerni.
Tegyük a feltekert kifliket sütőpapírra, és kenjük meg a maradék tojássárgájával. Melegítsük elő a sütőt 175°C fokra. Süssük a kifliket körülbelül 20 percig, amíg aranybarna nem lesz.
Elkészült mogyorótöltelékkel a croissant.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat