Kedves olvasóim. Senkinek nem kell visszatekerni három órával az óráját és nem kell az utazásunkhoz teleportálni sem. Ebben a kirándulásban, olyanok leszünk, mint a régi középkorban lévő vándorok.
Hogy hová is megyünk? A Baranya megyei Bikalra.
Egy egész napos kaland várja a kis és nagy családosokat a Bikalon lévő Élménybirtokon. Amikor mi ott jártunk és részesévé váltunk a múltunknak nagyon nagy élményekkel tértünk haza. Kezdjük ott, hogy mikor belépünk a kapun, a 7,5 hektáron elterülő Élménybirtok Középkori Falu részébe jutunk.
A régi szép parasztházakban különböző műhelyek várják a látogatókat, ahol a szemünk láttára készítenek például fonott kosarat, és korongozás közben elkészült használati tárgyakat. Baloldalon lehetőségünk nyílik egy igazi Csárdában ebédelni vagy csak lehűteni magunkat egy hideg itallal a nagy melegben. Továbbá ebben a részben találjuk még az állatsimogatót, a sokak által kedvelt - mára sajnos kevés helyen látott - vízimalmot és a Madaras színpadot. Itt álljunk meg egy kicsit. Ennél a színpadnál a nézők feje fölött suhannak az „égivándorok”, és így, testközelből figyelhetik meg a ragadozó madarak ügyességét egy történet, mese hallgatása közben.
A Falut elhagyva jutunk a következő területre, ami nem más, mint az Óváros. Itt senki ne ijedjen meg, ha nagy hangoskodásra lesz figyelmes. Korabeli ruházatba öltözött animátorok és színészek adnak betekintést egy kis vásári komédiába, amely visszaadja a középkor hangulatos mindennapjait. Ezen a helyen is többféle műhely várja az érdeklődőket, ahol természetesen szert tehetünk ékszerekre, mézeskalácsra és péksüteményekre. Az animátorok nem hagyják csak úgy sétálgatni a látogatókat, felajánlják gyermekeknek és persze bevállalós szülőknek, hogy próbálják ki a gólyalábazást. Bevallom én nem próbáltam ki ott jártunkkor, de jókat mosolyogtam a próbálkozó fiatalokon. Aki gondolja, betérhet a Jósnőhöz is, ahol megtudhatja csodás jövőjét és csináltathatunk egy pazar Élményfotót is kis családunkról. Tudni kell, hogy a Jósnő, csak pénteken, szombaton és vasárnap nyitja ki ajtaját az érdeklődők előtt és nincs benne a belépő díjban, ahogy az Élményfotó sem.
Az Óváros után, már teljesen a városon kívül találjuk magunkat. Itt záródik le egész napunk története, mivel időutazásunk a Lovagi küzdőtéren ér véget. Amikor sípot és dobszót hallunk- figyelmesek leszünk a „falu bolondjára”, aki a küzdőtér melletti lelátó felé veszi az irányt- érdemes nekünk is indulni. Ilyenkor minden látogató gyors léptekben halad a cél felé, hogy minél jobb helyről nézhesse végig a küzdőtéren lévő eseményt. Amikor már mindenkit leelőztünk és elsőként foglaltunk helyet a nézőtéren, akkor már csak egy kis várakozás és megjelennek az arénában a hivatásos lovasok. Természetesen nem csak végig lovagolnak előttünk kétszer-háromszor, hanem egy igazi csatajelenetet mutatnak be nekünk teljes fegyverzetben. Igen érdekes ügyességi próbákban is versenyeznek a látogatók nagy örömére.
Itt minden fontos információt megtaláltok: http://elmenybirtok.hu/
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat