Megosztás 
Tavaly vagy nem is tudom mikor utaztunk utoljára a Kisvasúttal, de az élmény még mindig bennem él. A budapesti és vidéki lakosok számára, egyaránt remek kikapcsolódást nyújt az egykoron létrejött Úttörővasút. Az új generáció, talán nem is tudja milyen lehetett igazi Úttörőnek lenni. Bevallom, én is csak hallomásból tudom milyen volt, illetve lehetett és kimondottan sajnálom, hogy nem vehettem részt ebben a csodás világban.
Nagy kirándulásunk előtt, emlékszem, hideg élelmet és üdítőt pakoltunk a hátizsákba és felvettük a túrához legkényelmesebb farmerunkat, pulcsinkat és az erre a célra kinevezett „túracipőnket”. Szerencsénkre igazán jó idő volt a kiválasztott kora tavaszi napon. Átbumlizva a városon, megérkeztünk Hűvösvölgybe, ahol egyáltalán nem fogadott nagy meglepetés.
Szülők és kisgyerekek tömkelege várta a lassan érkező nosztalgiavonatot.
A gyerekek hüledeztek, a szülők gyorsan előkapták a fényképezőgépeket és addig kattintgattak, amíg már dudált a mozdonyvezető, hogy lassan indulni kéne. Ekkor mindenki gyorsan felpattant, megkeresték a megfelelő helyeket – természetesen a gyerekek az ablak mellett foglaltak helyet – és indultunk is. A napsugarak bevilágítottak a vonat ablakain, meleget adva az utazóknak. A sugarak megcsillantak az erdő fáin és levelein, ami kicsit mesebeli látványt nyújtott.
Minden állomásnál a kis vasutasok figyelték a fel – és leszálló embereket, majd felmutatták zöld tárcsájukat, jelezve a mozdonyvezetőnek, hogy mehetünk tovább. Egy kis idő után pedig, megjelentek a kis kalauzok egyenruhában és kezelték a jegyeket. Természetesen mindenki mosolyogva adta át a kezelőknek a kis cetlit, hiszen annyira kis aranyosak és kedvesek, hogy az ember szíve beledobban. Mikor megérkeztünk a Széchenyi-hegy állomásra, a fent maradt kirándulók leszálltak és elindultak - kik hosszabb, kik rövidebb – túrájukra. Nekiindultunk mi is, a Normafa felé vettük az irányt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a fővárosra. A Normafánál kutyák futkorászása, gyerekek viháncolása és idősebbek halk beszélgetése fogadott minket.
Senki nem sietett, senki nem kiabált – ha mégis, csak a játék hevében – így volt, aki nyugodtnak és volt, aki felszabadultnak tűnt. Nagy kirándulást tettünk a város elől kissé eldugott budai hegyekben, először a János-hegynél lyukadtunk ki, ahonnan „repülhetünk” a libegővel lefelé, felmehetünk a kilátóba vagy tovább kirándulhatunk a rejtett világban. Sajnos, mivel nem a libegő alsó bejáratánál álltunk meg, így kihagytuk a libegőzést és tovább haladtunk a Szépjuhászné állomáshoz. Kisebb lefelé csúszások és izgalmak után szerencsésen, ám nagyon fáradtan megérkeztünk a kiszemelt célponthoz. Várakoztunk egy kicsit majd megérkezett a szerelvényünk, ami visszavitt a kiindulópontunkhoz és fájó szívvel, de hazafelé vettük az irányt.
Ajánlani tudom akár a vasúttal, akár autóval ellátogatni a Budakeszi Vadasparkba, ahol természetes környezetben élvezhetjük az állatok közelségét.
Nagy kedvencem volt itt a bölény, aki mikor meglátott minket, egyből felénk vette az irányt, talán a zöld pulóver tetszett neki. Volt egy vaddisznó csoport, akik épp dagonyáztak, majd vakargatták a hátukat és oldalukat a fáknál, nagyon viccesek voltak.
A medvék pedig annyira örültek a tavaszi napnak, hogy kergették egymást és még produkálták magukat a látogatók szeme láttára, mivel birkóztak és „hancúroztak” is.
A Gyermekvasút honlapja: http://www.gyermekvasut.hu/chrw_home.php
A Budakeszi Vadaspark honlapja: http://www.vadaspark-budakeszi.hu/
Megosztás
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat
