Az osztrákok mindig is értettek ahhoz, hogyan lehet egy igazán jól eladható terméket létrehozni, még olyan dologból is, vagy olyan helyen, ami elsőre nem tűnhet túl érdekesnek.
Kevesen gondolnák, hogy a szabadban, május végén tömegesen nyíló csillagos nárcisz micsoda „karriert futott be”.
Pedig így van. Idén 56. alkalommal rendezik meg Bad Ausse-ban az Európa szerte a legkedveltebb rendezvények közé tartozó Nárciszfesztivált.
A fesztivál idén is május utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre.
A hagyományok, a népviselet, és nem utolsó sorban a nárcisz ünnepe ez, ahol a csúcspontot a nárciszból készült, hatalmas méretű és legkülönfélébb alakzatokból álló felvonulás jelenti. A feldíszített autók felvonulásának mindig Bad Aussee, a csónakok menetének pedig idén a Grundlsee ad otthont.
Elsősorban a hagyományok ápolásáról, a helyi termékekről, a kreativitásról és persze a kikapcsolódásról, szórakozásról. Mit lehet itt csinálni? Kikapcsolódni, nézelődni, rácsodálkozni arra, hogy ünnepelnek a „sógorok”, de lehet tanulni is, hogy miként kell felszabadultan elengedni magát az embernek. Gyönyörködni lehet a stájer népművészetben, a népviseletekben, de lehet csak egyszerűen nézelődni, bámulni a felvonulást, picit magunk mögött hagyni a gondokat, és csak élvezni a látványt, a forgatagot.
„Hegyi kaszálókon, kiszáradó lápréteken, bódító illatával kelt életteli hangulatot a tömegesen megjelenő csillagos nárcisz (Narcissus poeticus L. ssp. radiiflorus (Salisb.) Baker.), újabb élményekkel gazdagítva a kora tavaszi növények még élénk emlékét.
Latin nevének eredetéről, viszont már az iskolában hallottunk: Nárcisz (Narkisszosz) a görög mitológia szépséges ifja, akibe minden hajadon szerelmes volt, de õ figyelemre se méltatta őket. A legszebb nimfa, Echó, szintén szerelmes lett az ifjúba. Héra, az istenek királynője, azzal büntette meg a nimfát, hogy mást ne tudjon kimondani, csak azt a szót, amit utoljára hallott. Nárcisz mérgesen elhárította a nimfa szerelmét, mondván: „Előbb halnék meg, minthogy szeress engem”, mire a nimfa kénytelen volt a végtelenségig ismételni: „szeress engem…”. A haragra gerjedt Artemisz istennő elhatározta, hogy olyan módon bünteti meg az ifjút, amelyet õ alkalmaz másokkal szemben: szerelemmel, melyben a vágy szomja nem csillapítható. Így történt, hogy egy napon, mikor Nárcisz megpillantotta magát a víz tükrében, szerelemre lobbant képmása iránt. Végül tőrt döfött a szívébe és halála után egy csodálatos, illatos virág nőtt a víz partján, mely róla kapta nevét.” www.erdelyinimrod.ro
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat