Sikeres üzletemberek szokták mondani, az egész üzlet sorsa a kézfogásban van benne! Hihetetlenül sok információt elárul rólunk, hogyan fogunk kezet valakivel! Miért fontos ez most?
Mert a HR-es szakember már tudja ezeket a praktikákat, és most velünk tartva, nagymértékben megnöveled az esélyeidet! Tehát fogjunk kezet, de jól!
Minél több emberrel találkozom, annál többször tapasztalom, nem természetes dolog az, hogy megbeszélés előtt és után kezet fogunk. Ez azért szomorú, mert ezzel fejezzük ki azt, hogy a másik felet partnerként kezeljük-e, nem pedig egy alá-fölérendelt viszonyról beszélünk. Az illem szerint először a férfinak kell a kezét nyújtania. Azonban amikor te éppen egy állásinterjúra vagy hivatalos, és belépsz a szobába, ezt neked kell megtenned! Sokkal könnyebb lesz az életed, ha gondolkodás nélkül mostantól megszokottá válik az életedben!
Figyeld meg magad, és azt is, mit üzen a másik fél, és mit sugárzol ki magadról a kézfogásod által!
A nevét arról az érzésről kapta, amikor egy nedves, nyirkos, élettelen halat tartunk kezünkben. Aki így fog kezet, arra jellemző az izzadt tenyér és a borzasztóan laza kéztartás. Ilyenkor az illető igyekszik a legkevesebb időt eltölteni a mi kezünkkel kontaktusban. Ez olyan jellemre utal, aki stresszes, könnyen felzaklatható, rosszul reagál azokra a szituációkra, melyek az ő komfortzónáján kívül történnek. Ezen kívül pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy valamiért a lehető legrövidebb ideig szeretne más emberhez érni, mert bizalmatlan, esetleg antiszociális! Ilyen munkatársat pedig senki nem szeretne…
Szintén bántó az úgynevezett satu kézfogás, amikor túl erősen, határozottan, szinte már satuba szorítva érzed a kezedet. Az ilyen kézfogás olyan embert takar, aki dominálni akar, el akarja nyomni a másik felet, mindenképpen utalni szeretne arra, hogy ebben a beszélgetésben ő lesz az, aki kimondja az utolsó szót! Ezen kívül pedig önfejűségre és erőszakosságra utal, amikor valaki így adja a kezét!
Egy fájdalmas kézfogás máris rossz élményt ad nekünk, így befolyásolja a hozzáállásunkat az illetőhöz. Az első benyomást nem tudjuk megváltoztatni, ezért nagyon fontos, hogy mit üzenünk magunkról: Márpedig itt csakis mi dönthetünk, vagy azt, hogy velünk aztán bármit meg lehet tenni, mert félénkek vagyunk!
Fontos, a másik szemébe nézni, mert egy tiszta barátságos tekintet mindenkit megnyugtat, és úgy érzik majd, hogy a teljes figyelmed rájuk irányul, ezt pedig mindenki szereti!
Amennyiben jó előre nyújtod a kezedet, akkor elkerülheted, hogy „bénázás” legyen a vége. Mihelyst megpillantod azt, akinek be szeretnél mutatkozni, a kezed kinyújtásával jelezd ezt
Szintén kutatás bizonyította, hogy sokkal szimpatikusabbnak tartjuk azokat az embereket, akik hozzánk értek a kezünknél, mintsem azokat, akikkel nem volt semmilyen kapcsolatunk!
Ugye te sem akarsz elszalasztani egy ilyen könnyű és ingyenes lehetőséget, amikor pozitív benyomást kelthetsz?
Fontos! Állásinterjún akkor kezdj el bemutatkozni és kezet fogni az interjúztatókkal, amikor már lepakoltál mindent a kezeidből. Táska, önéletrajz, kabát, esernyő stb., mert ekkor tudod kihúzni magadat, és ez által máris önbizalmat sugárzol!
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat