Amikor gyerek születik, az addigi életünk, az élethez való hozzáállásunk, a mindennapi ritmusunk megváltozik.
Megpróbáljuk elképzelni, találgatjuk, hogy milyen lesz, ha majd Ő is köztünk lesz, de igazából csak a megszületése után tudjuk átélni a valóságban.
Sok-sok kérdés kering mind a leendő, mind az újdonsült szülők fejében.
Ezek teljesen természetes szakaszok, úgy kell őket tekinteni, mint a szülővé válás velejáróját.
Még több gyermekesek is állhatnak egy-egy helyzet vagy probléma előtt tanácstalanul, hiszen minden gyerek más személyiség, ami az egyiknél felmerül, az nem biztos, hogy a másiknál is jelentkezik. Úgy is felfoghatjuk, hogy a gyereknevelés egyben a kreativitásunk és a rugalmasságunk fejlesztője is, hiszen egy módszer mondjuk, beválik az egyik gyereknél, a másiknál viszont nem, így nekünk kell kitalálni és megtapasztalni egy másik utat. Folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy próbálgassunk, különböző megoldásokat keressünk. Tudnunk kell, mikor lehet lazábban és mikor szorosabban irányítani a gyereket és a szituációt. Ez néha bizony nem kis feladat, ám amikor valami beválik, az akkora sikerélmény, hogy szárnyalni tudnánk tőle. Ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy továbbmenjünk és szembenézzünk a következő akadállyal.
Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet engedni. Ilyenek azok, ahol a gyermek biztonsága, testi épsége lenne veszélyben. Ezeket nekünk kell időben felmérni, és ott nincs helye alkudozásnak. Legjobb, hogyha tőlünk telhetően már eleve próbálunk olyan körülményeket kialakítani, amelyek minimálisra csökkentik a balestetek, sérülések veszélyét. Akkor is érdemes a megelőzésre gondolni, amikor azt szeretnénk elkerülni, hogy „harcolni” kelljen a gyerekünkkel egy-egy értékesebb tárgy vagy könyv megszerzéséért. A legjobb, ha eltesszük szem elől addig, amíg elég nagy nem lesz ahhoz, hogy megtanuljon például szépen lapozni egy könyvet, vagy nem akar már mindent ledobálni a földre vagy szétszedni.
Mindannyian hozzuk magunkkal az otthoni szülői mintákat. Ez a legtöbbször különbözik a párunkétól, így ez is egy feladat, hogy összhangba hozzuk, és megpróbáljuk közelíteni egymáshoz az esetlegesen eltérő szempontokat, mert a gyerekünknek egységes szülői nevelési elvekre van szüksége ahhoz, hogy egészséges környezetben tudjon felnőni. Ez igazi csapatmunkát kíván mindkét szülő részéről. Érdemes már korábban beszélgetni róla, hogy nagy vonalakban ki hogyan gondolkodik a gyereknevelésről. Persze előre nem lehet minden területet lefedni, akadnak szép számmal olyan esetek, amikre nem is gondolnánk. Ezeket is tisztázni kell, de nem a gyermek előtt, hanem utána, hogy legközelebb már mindkét szülő tudja támogatni egymást.
Ehhez az egészséges környezethez tartozik az is, hogy tisztában legyünk a családon belüli szerepünkkel. Általában az anyai a gondoskodó, engedékenyebb, puhább, míg az apai a határozottabb, övé az irányító és a keményebb szerep, de természetesen nincs kőbe vésve, vannak átfedések, illetve az anyának is tudnia kell ellentmondania, ha kell, hiszen az első időben általában ő van otthon a kicsivel egész nap, nem hagyhatja estére a fegyelmezést, amikor apa hazaér.
A szülői szereteten kívül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy amennyire csak lehet, következetesek legyünk. Ez egyrészt bennünket is megerősít, önbizalmat ad, másrészt a gyermekünk is profitál belőle, mert egy hiteles szülői képet kap, biztonságban érzi magát, megtanulja felismerni a maga, és tisztelni a mások határait, valamint lesz elég önbizalma ahhoz, hogy felfedezze a világot, és önmagát.
Természetesen nem tudunk mindig mindent ugyanolyan hőfokon csinálni, nem mindig vagyunk teljesítőképességünk csúcsán, de nem is szabad erre törekedni, mert azt csak kudarcélményként éljük meg. Nem vagyunk tökéletesek, de a gyerekeknek nem is tökéletes szülők kellenek, hanem olyanok, akik mellett megtapasztalhatják az élet különböző oldalait, a szépségek mellett a nehézségeket is, tudva, hogy mindig számíthatnak rájuk.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat