Gyermekünk tanulásának kulcsa a mi kezünkben van.
Hiszen a tanulás nem más, mint az olvasottak megértése, alkalmazása, továbbgondolása.
A hangsúly a megértésen van. Ha csemeténk érti, amit olvas, akkor alkalmazni is tudja majd és továbbgondolni is.
Ahhoz azonban, hogy az olvasottakat megértse, előbb a beszédet kell megérteni.
Ezt már óvodáskorban érdemes fejleszteni. Ekkor lesz ugyanis a legkisebb a valószínűsége annak, hogy gyermekének problémái lesznek az olvasottak értelmezésével. Ha azt vesszük észre, hogy a gyerkőc gyakran visszakérdez, és megerősítést vár az elhangzottakkal kapcsolatban, vagy, ha a többieket figyeli, hogy mit is kell csinálni, akkor valószínűleg problémát okoz számára a beszéd megértése.
A játék fejlesztő hatása az egész gyermekkoron végigível. Nagyon fontos tehát, hogy engedjük játszani a gyerekeket, sőt ösztönözzük őket a valódi, élményszerű játékra, pláne ha ehhez bevetjük négylábú pajtásainkat is!
A gyermek személyiségének alapvonásai is a játékban alakulnak ki, örömet szerez számára, szórakoztatja, kitölti szabadidejét, kielégíti mozgásvágyát. Megjelenik benne a szabadság, a kötetlenség, az öröm, az élmény, a vidámság, a verseny. Gondoljuk csak végig milyen összetett feladat kiválogatni a tavaszi-téli ruhákat, rendszerezve a fiú- és a lánykutyusok számára, megnevezni és még fel is öltöztetni a megfelelő hacukába azt az izgő-mozgó Blökit? Szem nem marad szárazon, a boldog gyermekkacaj pedig garantált!
A gyermek teljes elmélyültséggel és a legnagyobb komolysággal éli bele magát a legkülönbözőbb szerepekbe, szituációkba.
A játék fejlődésének folyamatában alakultak ki azok a sajátos játékformák, amelyek a gyermek megfelelő szellemi és fizikai fejlettségi szintjét biztosítják.
A játék során fejlődik a figyelemkoncentráció, a helyzetfelismerési- , és döntési képesség, a gyors gondolkodás, a kezdeményező- és szervezőkészség, a találékonyság, a kreatív, problémamegoldó gondolkodás.
Nevelőértéke az erkölcsi nevelés terén is megmutatkozik. A játék az érzelmi hatások következtében különféle erkölcsi tulajdonságok, viselkedésminták kialakulását segíti, ezek a közösségi érzés, a kötelességtudat és felelősségérzet (humanizmus), a fegyelem, az önuralom, az akarat.
Az olvasási problémák hátterében gyakran a téri tájékozódás zavara áll. A téri tájékozódásban pedig a saját test a kiindulópont, a gyermek saját térbeli helyzetének tudatosítása teszi lehetővé a fent-lent, jobb-bal irányok megkülönböztetését. Ezt nagyon hamar fel tudjuk mérni kutyás foglalkozáson is, bizony ám. Megadott minta alapján kell felfűzni színes szívószál darabokat. Miközben a gyerkőc boldogan készít a kis barátjának nyakláncot, mi rengeteg információval leszünk gazdagabbak.
A biztosan kialakult testtudat a téri tájékozódás alapja. A téri tájékozódásban ugyanis a saját test a kiindulópont, gyermekének saját térbeli helyzetének tudatosítása teszi lehetővé a bal és jobb irányok megkülönböztetését. Nevezzék el a bal és jobb kezüket. Mégpedig úgy, hogy végezzenek néhány guggolást a szobában - ettől felerősödik a szívverés, s megérezheti gyermeke, hol is dobog a szíve. Így tehát a bal kéz a szív keze. Majd játsszák el a bemutatkozást, fogjanak kezet - így lesz a jobb kéz a bemutatkozós kéz. Nincs is vidámabb dolog, mint a foglalkozás elején és végén kezet- akarom mondani mancsot rázni- kedvenc Szőrcsomóinkkal és elmondani nekik, hogy mennyire szeretjük!
Lakos Judit
Szakvizsgázott gyógypedagógus, kutyás terápiás foglalkozásvezető
06204398249
Varázsmancsok - Kutyás terápia
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat