Manapság nem egyszerű szülőnek lenni, jó szülőnek meg pláne.
Mennyivel egyszerűbb volt őseinknek, amikor a szerepek még sokkal egyértelműbbek voltak, vagy ha még inkább visszatekintünk a természeti népeknél, ahol a gyerekekből 12 éves korukra már felnőtt lett, véget ért a szülői nevelő szerep, mert a fiúkból vadász a lányokból pedig hivatásos anya.
Ahogy egyre komplexebbé vált az életünk, és egyre kiszélesedett lehetőségeink tárháza, valahol úgy lett egyre nehezebb a nevelés is.
No nem azért, mert az alapvető pszichológiai szükségletek változtak volna
Csak ahogy bonyolultabb az élet maga, úgy a felnőttek váltak leterheltebbé és így már kapásból kevesebb figyelem marad a gyerekekre.
Ezzel párhuzamosan a mese műfaja máig fennmaradt, igaz ma már kevesebb mesét mesélünk, inkább nézzük őket.
Erejük azonban így sem alábecsülendő. A gyerekek számára a mesék egy kimondatlan tanulási csatornát jelentenek, ezekből rengeteget tanulnak magukról, a világról, és az életről.
Ezért nem mindegy, milyen mesét néznek a gyerekek, és főleg nem mindegy, hogy ezt egyedül teszik-e.
Mert legyen az a mese bármily igényes, és agressziótól mentes, gyerekmese, szükségük lehet a szülői megnyugtató jelenlétre, illetve a magyarázatokra, ha valami olyat látnak a mesében, amit nem értenek, vagy ha az számukra esetleg aggasztó, netán felzaklató.
Mindenképpen érdemes együtt meséket nézni, és aztán beszélgetni róla, mert a mesék nem ritkán dolgoznak fel olyan témákat, melyek belül a gyerekeket is foglalkoztatják.
Mint például a félelem, magány, bűntudat, saját szerethetőségük, s gyakran megjelennek különböző szülői minták is, melyek gyakran szintén nem ideálisak.
A közelmúlt egyik legsikeresebb meséje volt az Agymanók, ami egy 11 éves kislány és szülei fejébe enged betekintést, ahogy az érzelmeik irányítják az ő viselkedésüket.
A történet szerint minden szép és jó, amíg el nem költöznek, és az új környezetben a szülők annyira el vannak foglalva saját dolgaikkal, hogy észre sem veszik gyermekük érzelmi krízisét.
Egy mindennapi jelenséget dolgoz fel a film, aminek ugyan pozitív lezárást ad, de sok kérdést is felvet.
Ha valaki még nem látta volna, érdemes lehet közös megtekintésre, a film pszichológiai elemzése pedig megtekinthető az alábbi rövid videóban.
https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ?annotation_id=a...
Tóth Dániel pszichológus
Kérdezz, kérj videót téged érdeklő témában
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat