Lehet-e ma ugyanúgy nevelni a fiatalokat, mint ahogy minket neveltek?
A technológia áthatja a mindennapjainkat. Pár éve még azt se tudtuk mi fán terem a Facebook, ma a mindennapjaink része.
A közösségi oldalak, és a videojátékok, ha a felnőtteknek nem is de a fiatalok életének szinte elválaszthatatlan részét képezik.
Mivel a technológia fejlődése egyre csak gyorsul, így egyre nő a generációs szakadék is ami szülő és gyerek, vagy tanár illetve diák között húzódik.
A technológiával kapcsolatos kérdések ezért lesznek gyakran mindennapi konfliktusok forrásává.
A természeti népeknél a gyereket felkészítették a vadon veszélyeire, és tizenéves korukra ott már tudniuk kellett boldogulni, innentől pedig őket felnőttnek tekintették, és úgy is kezelték.
Ehhez képest ma az egészen kis gyerekek egyedül barangolnak az internet dzsungelében.
Persze van ott sok érdekes dolog, meg szépség, de ragadozók és veszélyek is.
Sokan tartanak például a függőségtől, ám valójában a szülők és tanárok gyakran boldog tudatlanságban élnek azzal kapcsolatban, mit is csinálnak a fiatalok az interneten, illetve, ott rájuk pontosan milyen veszélyek is várnak.
A felkészülést, és a gyerekek felkészítését már óvodás kortól el kellene kezdeni.
Ha a mindennapokban az élet ezen dimenziójával nem foglalkozunk, akkor a magukra hagyott gyerekek látják majd kárát.
Bár egyre több a problémás felhasználó, félreértés ne essék, az internet egy remek eszköz, a Facebook, az okostelefon, és a legtöbb videojáték mind hasznos részét képezhetik egy gyerek életének, ha megfelelően használja.
A tudatos felhasználás és a megfelelő keretek elengedhetetlen feltételei ennek, illetve az egészséges mentális fejlődésnek, ám erre az internet nem nevel.
Ehhez a felnőttek segítségére van szükség, akiknek tudatosan kell áthidalni a generációs szakadékot.
Szerencsére ezt ma már egyre többen felismerik, és tesznek ezért.
Ennek segítésére jött létre, és került akkreditálásra egy új képzés, erről bővebben az alábbi oldalon olvashattok:
Tóth Dániel pszichológus
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat