A rozmaring talán a legismertebb fűszernövények közé tartozik. Használjuk húsokhoz, a pizza szószba is kerül belőle és sok-sok olasz ételbe.
Teáját viszont már kevésbé isszuk, pedig ez a hasznos gyógynövény nagyon sok betegségre jó.
Már az ókorban is tisztelték a rozmaringot. Hippokrátesz a máj egyik gyógyító és tisztító szerének írta le, s valóban igaza volt. A rozmaring kitűnően méregteleníti a májat. Segíti a hasi görcsök oldását. Ezért is hasznos nehéz, zsíros ételeket ezzel a fűszernövénnyel fűszerezni, mert segíti az emésztést.
A régiek tudták, hogy a memóriazavarra mit kell enni, természetesen erre is rozmaring teát ittak. De kiváló a hajregenerálásra is, a bőrünkre is. A középkorban annyira tisztelték, hogy elkészítették belőle a „Magyar Királyné vizét” – amit köszvényes betegeknek adtak.
Annak ellenére, hogy nem őshonos a kiskertekben szinte mindenhol megtalálható. Rengeteg hagyomány is kötődik hozzá, az esküvőtől kezdve a temetésig egyaránt.
Használták a szobában illatosításra,egyes hagyományok szerint egy-egy szál rozmaring ág a párna alatt elűzi a rossz álmokat.
De az esküvőkön is szokás volt a rozmaring megjelenése. Egyrészt azért, hogy szerencsét hozzon a fiatal párnak, másrészt pedig a frissen elültetett rozmaring ágacskát megfigyelték, hogy miképp nő. Ha megindult, akkor valóban sikeres lesz a házasság, bő adományokkal teli és tartós.
Rozmaring bokrot főleg a ház bejárata elé kellett ültetni, hogy elűzze a gonosz szellemeket!
A teáját érdemes inni epe, máj és más hasi görcsök esetében. Idegerősítő hatása is van, mely főleg a téli időszakban jó, hogy a depressziót oldja.
Illóolaja: reuma ellen kiváló! Csökkenti az idegfájdalmat.
De ugyanúgy fontos a diákoknak is, akik ha tanuláskor egy-egy csepp rozmaring illóolajat csepegtetnek a csuklójukra, akkor az agyuk is jobban fog forogni.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat