Ősszel és télen kiürülnek általában a virágosládák, kaspók és csak vágyakozunk a szép színes virágok után, mint például a muskátli vagy leander, napvirág és még sorolhatnánk.
Ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen hideg időben is vannak növények, amik jól érzik magukat, és még színesek is.
Ilyenek például a díszkáposzták, melyek többféle színben is kaphatóak, vagy az Erika virág, dália és krizantém. A tujaféléknek is megvan a maguk szépségük. Élénk zöld lombozatukkal ugyan úgy pompáznak, mint nyáron.
A berkenye szintén jól érzi magát hűvös időben, ráadásul narancssárgás bogyói nagyon szépen mutatnak még novemberben is. Szeptemberben kezdenek el érni bogyói. Ilyenkor érik a csipkebogyó is, amit nemsokára megcsíp a dér és szüretelni lehet.
Rengeteg növény van, ami ősszel és tél beköszönte előtt színt vihet a szürke napokba.
Mielőtt leesne az első hó, és mindent beborítana, még kiélvezhetjük a természet nyújtotta színeket.
A díszkáposzta rendkívül szívós növény, összeültethetjük Erika virággal. Jól érzi magát cserépbe ültetve, és a kertbe kiültetve is szépen fejlődik.
Rózsavesszőből könnyen készíthetünk természetes kaspót. Csak vágjuk le az ágakat.
Ideje gondoskodni a madarak etetéséről. Ágakból készíthetünk madáreledel akasztót. Díszítsük fel kedvünkre kedves figurákkal. A madarak szépen odaszoknak ablakunkba és egész télen nézegethetjük őket. Fontos tudni, hogy a madarak gyorsan odaszoknak az általunk kitett eleségre, és ha nem etetjük őket rendszeresen, akkor csak nehezen találnak maguknak új etetőhelyet, esetleg éhen is pusztulnak. Csak akkor kezdjük el etetni a madarakat télen, ha egészen tavaszig gondoskodunk róluk.
Nem csak megvédhetjük bukszusainkat a téli hidegtől és fagytól, ha becsomagoljuk őket, de a csomagolás fel is díszíthető. Használjunk egyszerű krumpliszsákot, amit vastag kötéllel erősítünk a konténerrel. Erre lógathatunk fel fából vagy műanyagból készült ünnepi díszeket.
Még ilyenkor is van teendő a zöldségeskertben, hiszen lehetnek benne évelő növények, mint például az eper. Szedjük ki a földből az elsárgult növénymaradványokat, az epreket pedig takarjuk be avarral. Érdemes most elvégezni ezeket a feladatokat, mert tavasszal sokkal jobban átlátható lesz, mennyi helyünk maradt. Szebben néz ki így a veteményes, mintha a sárguló leveleket néznénk. Aki szereti a kerti elfoglaltságokat, örömét fogja lelni ebben is.
A tél tökéletes időszak a komposztálásra, hiszen rengeteg lehullott falevél van, és idő is lesz, hogy a komposzt tavaszig összeérjen. Télen még nem igazán gondolunk a tavaszra, pedig hasznos a gondos előkészület. Tavasszal a frissen vásárolt növények és a téli álomból ébredő virágok igénylik a tápanyagban gazdag talaj utánpótlását. Komposztálással pénzt spórolhatunk. Tavasszal csak ki kell vennünk a friss komposztot és máris felhasználhatjuk.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat