Sokkal inkább bogyós termése az, ami miatt közkedvelt szobanövényként a csúcsvirág.
Pici fává cseperedhet megfelelő gondozás mellett.
Bogyói a vanília színtől kezdve, a narancssárgán át elérhetik akár a teljesen bordó színt is.
Igazi szobanövény.
De nem csak bogyói miatt szép és különleges ez a növény, hanem levelei is szépen mutatnak a lakásban.
A csipkés levélszélek megvastagodtak, és ezekben a dudorokban él egy baktérium, ami ha megsérül, a növény el is pusztulhat. Ezt csak kevesen tudják, és azt hiszik, amikor meglátják a levélszéleken a dudorokat, hogy a növény megbetegedett.
Apró fehér virágai jelentéktelenek, viszont nagyon illatosak.
Mikor virágzik a csúcsvirág?
Július és augusztus környékén fejlődnek ki bimbói, és ezekből alakulnak ki a színes bogyók. Ezek a bogyók kitartanak következő virágzásáig.
Kedveli a világos helyeket, de a tűző napsütéstől óni kell. Szobahőmérsékleten kifejezetten jól tartható, de földjét sose hagyjuk kiszáradni. Ez nem csak tápanyag utánpótlás szempontjából fontos, hanem azért is, mert szüksége van párás levegőre. Ügyeljünk, hogy a cserepe alatt sose álljon a víz. Havonta egyszer meg is permetezhetjük leveleit lágy vízzel.
Nem csak a pangó víz okozhat megbetegedést, hanem a kiszáradás is. Ha a növény földje, és körülötte a levegő túl száraz, a bogyók lepotyognak és szépen, lassan a levelek is foltosak lesznek.
Évente egyszer átültethetjük a növényt, amit érdemes tavasszal végezni.
Tőzeges, savanyú kémhatású talajt szeret igazán. Tőzeges föld hatására gazdag bogyótermést várhatunk. A föld minősége és kémhatása szintén befolyásolja a növény szép kinézetét. Normál földbe ültetve a virágzás és bogyótermés elmaradhat.
Igazán dús bogyótermés mesterséges beporzással érhető el, amihez elég lesz egy kis fejű ecset, amivel minden virágot beporzunk. Csak érintsük hozzá a virágok közepéhez az ecsetet és haladjunk szépen sorban.
Magvetéssel sikeresen szaporítható. De honnan szerezzünk magokat?
A növény bogyós termései rejtik a magokat, de ahhoz, hogy a magokhoz juthassunk, előbb a húsos részt el kell távolítanunk. Ezeket a megtisztított magokat ültethetjük el tőzeges földbe. A magokat érdemes tavasszal elültetni.
Dugványozással is szaporítható a csúcsvirág. Ám ez a módszer koránt sem olyan hatékony.
A dugványozáshoz szükségünk lesz friss hajtásvégekre, melyeket vízbe teszünk, hogy gyökeret fejlesszenek. Ez elég hosszadalmas folyamat, és nem mindig sikeres.
Tavasz végén kitehetjük a csúcsvirágot szabad levegőre. Erkélyre vagy kertbe, ahol nem éri tűző napsütés.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat