Kis nyaralásunk alatt arra gondolva, hogy még nem láttunk pár dolgot a környéken, útnak indultunk.
Első állomásunk a Vértes mellett fekvő Oroszlányhoz közel lévő Bányászmúzeum volt. A múzeumhoz vezető úton, nem kell megijedni, hogy teljesen kihalt helyre jutunk, mivel egy a 20. század második felében bezárt bányászathoz érünk.
Elolvastuk az interneten a nyitva tartás időpontját és meglepődve vettük észre, hogy a kapuk teljesen zárva voltak, és sehol egy lélek. Tettünk pár kört a hely előtt, míg egyikőnk észrevette a kiírást, miszerint csengetni kell. A csengetés után megjelent egy kedves és beszédes tárlatvezető bácsi, aki a múzeum kiállító részébe vezetett minket. Mesélt a régen szénbányaként üzemelő helyről.
Egy makett mellett elmondta, merre lehet körbe menni a területen. Bevallom nem hittem volna, hogy lányként érdekelni fog a dolog, de kellemes csalódás volt a látogatás.
A kiállítótermekben beleolvashattunk a Munkahelyi naplókba, láthattunk régi író, és számológépeket. Kicsit a vezérlőpultnál lévők helyébe is képzelhettük magunkat. Ezeken kívül a régi fotókon leshettük meg a Bányászzenekart, a bányászok munkáját.
Mivel a XX-as akna eredeti állapotában megmaradt, így mindenki számára nagyon érdekes volt, hogy betekinthettünk a bányászok életébe. Teljes életnagyságban tárul szemünk elé a csillés kötélpálya, az egyik épületben emberfeletti nagyságú gépek mutatkoznak, amiről el sem tudja képzelni az ember, hogyan is mozdult meg. Nekem, ami a legjobban tetszett – bár nem visznek a föld alá felvonóval – megcsináltak egy kisebb műbányát, ahova rendesen csak védősisakkal lehet bemenni.
Itt, mint az igazi bányászok, egy kis szűk úton végigmenve átérezhettük a vájárok nem mindennapi, sötétségben telt mindennapjait. Gyerekekkel kiváló látogatási lehetőség. Élményekkel gazdagodva tovább álltunk és 10 perc után meg is érkeztünk következő célállomásunkra, Majkra.
Bekanyarodva a főútról egy csodálatos tó látványa tárul elénk, itt elszemlélődhetünk és megpihenhetünk kissé.
Felhívnám a figyelmet, az autóval fel is mehetünk a kolostor kapujáig. Vendégszerető emberek fogadták a látogatókat, majd a pénztárnál sok érdekességet és édességet lehet venni. Mi példának okáért „levendulás” csokoládét vásároltunk. És ez még mind semmi, miket lehetet volna venni…
A plafonon lévő szárított rózsák és levendulák igazán csodás hangulatot árasztanak a fa belsővel ellátott helységben.
Miután megérkezett a fiatal tárlatvezető leány, elindultunk kicsi „remete” sétánkra. Az egykoron nagy templomból már csak egy torony van meg, de a tornyon lévő óra pontosan jár. Minden órában zene figyelmeztet az idő múlására.
Megtudtuk, hogy II. Rákóczi Ferenc a franciaországi Kamalduli rendhez tartozott. Az utolsó kívánsága az volt, hogy szíve mindenképp valamelyik Kamalduli kolostorhoz kerüljön. Mikor megtalálták a holttestet, a szívét nem találták, így reméljük a végakarata beteljesedett.
Sok újdonságot nyújt a kolostor látogatása, mivel megnézhetjük teljes valójában milyen és mekkora volt egy remete háza.
A remete magára volt hagyva gondolataival és imádságaival, kicsiny házában megtalálható volt minden, amire szüksége lehetett, kertjében növényeket termelhetett.
Egy évben csak kétszer szólalhatott meg, húsvét és karácsony napján, és ezen alkalmakkal fogadhattak vendéget. A kolostor jelenleg felújítás alatt áll, de jövő tavasszal már megtekinthető lesz a teljes tárlat.
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat