Megosztás 
A textíliákon alkalmazott színmintázási technológiát nevezzük kékfestésnek. A név onnan származik, hogy a minta eredeti formában kék alapon fehér színben jelenik meg.
A kékfestés a műveletet jelenti, de emellett használjuk még a kékfestő kifejezést is. Ez a kifejezés a foglalkozást, a műhelyet és a mesterséget is magában foglalja. Ezen felül még a kékfestéssel készült, kék alapon fehér mintával díszített pamutvásznat is jelenti.
A vásznakat, melyekett kékfestéssel díszítettek, először kifőzték, majd megszárították, és simára mángorolták. A következő lépés volt, hogy kézi mintával szigetelő anyagot nyomtak a kelmére, utána indigó csávában festették kékre. A vászon a szigetelő anyag alatt festetlen maradt. Ezt követően szárították, majd kénsavas-sósavas fürdőben kimosták, így a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín virágai, mintái. A keményítés után lóhajtású, járgányos mángorlóval fényesre mángorolták az anyagot. A fehér mintákon felül sárga, piros, fekete, narancs, kék és zöld színeket is előállítottak.
Meg lehetett különböztetni a viseletben, vidékenként és életkor szerint, valamint a nemzetiséget. Az indigófestés világosabb és sötétebb tónusai és mintái sokat elérultak viselőjéről.
A középkorban növényi festékekkel végezték a vásznak és szövetek festését. A csülleng is a festékek közé tartozott, melynek termesztése Türingiában és Franciaországban is nagymértékben folyt. A csüllengből kinyert kék szín árnyalataival festettek ebben az időben. Nagy mennyiségben hozták a kék gyapotkelméket a 16-17. században Indiából. Majd a divat hódítása miatt, már az indigót is hajószám küldték Európába, így a csüllengtermelők tönkrementek. A nyugati ország mesterei hamar elsajátították az új mintázó és festő eljárást.
Az új eljárások terjedése Magyarországon, a keletre települő, vallásüldözések elől menekült mesteremberek és vándorolt mesterlegények miatt következett be. A 18. század közepétől egyre jobban terjedt-e mesterség. A 19. század elejétől, viszont már majdnem minden településen elterjedt a mesterség, így segítve egymást a mintákkal és színes anyagokkal. A század közepétől Óbudán már gyár jellegű kékfestő üzemek is működtek. Majd az I. és II. világháború után a népviseletek városiasodtak és a nyersanyaghiány is csökkentette a műhelyek számát.
Napjainkban csak olyan kékfestőműhelyek üzemelnek, melyek korszerűek és berendezkedtek a szintetikus festési eljárásra is.
A veszendőben lévő iparágnak állít emléket Pápán a Kékfestő Múzeum, ahol láthatjuk a kézi technikákat, a kis gyárak és műhelyek szerszámait, gépeit és termékeit, melyek eredeti állapotukban mutatkoznak meg.
Megosztás
- Rendszeresen megmutatnád írásaidat ebben a témában nagyközönség előtt? Küldj nekünk egy mintát és elérhetőséget. Kapcsolat
- Online hirdetnél, de nem tudod hol és hogyan? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és küld el weboldaladat! Médiaajánlat
