Nőként lettem apa, és büszke vagyok rá

Mikor a barátnőm terhességi tesztjén megjelent a dupla csík, még nem tudtuk milyen hullámvasút felé nyargal az életünk. 

Leszögezném, hogy nem vagyunk leszbikus pár. Csupán az a helyzet állt elő, hogy nem tervezetten teherbe esett, és egyébként már vágyott az anyaságra. Az anyagi háttere is meg volt hozzá, míg a fogantatásért felelős férfi nem igazán akart apa lenni. Mondhatjuk úgy is, hogy tőből szart az egészre. Ekkor jöttem én a világmeváltó ötletemmel: semmi baj, majd én segítek felnevelni. 

Így történt, hogy együtt ültünk a szülőszobán, én vágtam el a köldökzsinórt, és fogtam először a kezemben azt az aprócska kis testet, aki már lassan 1,5 éves. Pillanatok alatt tudtam meg, hogy mit jelent a nem alvás, a büfiztetés, a bimbóvédő és a nyakamba hányt anyatej fogalma.

A kisbojler, azaz a keresztfiam két nővel él egy háztartásban. Mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, hogy egy életvidám, kiegyensúlyozott gyerek, aki csak akkor sír ha beteg, ha álmos, vagy ha éhes. Én is szívesen bömbölnék ilyen esetekben, de egy bizonyos kor felett már talán ciki, ha a munkahelyemen elsírom magam az éhségtől. 

Mindketten hánykolódunk a párválasztás viharos vizein, mégis együtt egy egységet, családot alkotva, boldogan éljük a mindennapokat. Béke van, szeretet, őszinteség, humor és segítő jobb, ha szükség van rá. Lehet, hogy a tankönyvi példa szerint mi nem vagyunk "normális" család. Viszont nálunk olyan értékek vannak érvényben, amik sok más családból sajnos hiányoznak. Éppen ezért mi erre akkor is vigyázni fogunk, ha megtaláljuk a zavarosban a párunkat.

További sztorikat Lovay Fruzsi közösségi oldalán vagy blogján olvashatsz.

Lovay Fruzsi

Lovay Fruzsi blogja

Címkék: egyedülálló anya nőből apa család szeretet megoldás barátnők Lovay Fruzsi barátnő kisbojler szülőszoba
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: