Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell Színlelt boldogságpercek - Voltál már szerető?

Voltál már szerető?

Ki kinek hazudik?

 

A huszonéves, csinos barnahajú Lány a falnak dőlve bámult kifelé az ablakon. A függönyt még az ünnep előtti héten leszedte, kimosta, de azóta sem volt kedve kivasalni. Csendes koraeste volt. A szeméttárolót jótékonyan takaró vadringló-fa rózsaszín virágba borult, s miután a délutáni erős szél már lecsendesedett, ágai alig rezdültek.

Tavasz van. Valami új kezdete.

Három hete, hogy utoljára látta. Három hete, hogy utoljára érintette és hallotta a hangját. Három hete, hogy utoljára érezte az illatát, az ízét.

A mellkasát vasmarokként szorította össze a mardosó fájdalom.

A barna, borostás Férfi, miután színpadiasan megtörölte a száját a szalvétával, jóleső sóhajjal dőlt hátra székében és elégedett mosollyal nézett végig népes családján. A két kamasz a „nyusziünnepre” kapott aktuális csúcskütyüket nyomogatta, majd egymás orra alá dugva nagyokat nevettek. Frissen lefőtt kávé illata lengte körbe a hatalmas ebédlőt. Anyósa a mindig láb alatt sertepertélő két kutyát kerülgetve, rutinosan szervírozta a megrakott tálcákat. Már harmadszor fordult az általa kreált, semmihez nem hasonlítható, mennyei házi süteményekkel. Papa a csészékkel csörömpölt, míg az asszony tömpe ujjaival ügyetlenkedve próbálta a tarkóján bekapcsolni a Férfitől frissen kapott zafírköves nyakéket.

A Lánynak nem volt kedve ahhoz, hogy ezt a három napot a szüleinél töltse vidéken. Az elmúlt hetekben, mint egy robot, ellátta a feladatát a cégnél, a fennmaradó időben pedig magányosan várt és folyamatosan a kettőjük kapcsolatán rágódott. A Húsvét is ezzel telt. Várt a Férfira. Hogy meglepi őt és beállít. Esetleg telefonál, vagy legalább üzenetet ír… Ha tudta volna, hogy családja van, belemászott volna ebbe a kapcsolatba? Nem… Egészen biztosan nem engedi közel magához. Csakhogy amikor már tisztán látott, késő volt. Menthetetlenül belehabarodott. Sármos, magával ragadó, olyan, aki érezte, mikor mit kell mondani, tenni, hogy célt érjen, hogy magába bolondítsa. Fájtak a nyilvánvaló, folyamatos hazugságai. Fájt, hogy csak hébe-hóba jut eszébe a Férfinak, hogy körön kívül van, hogy nem lehet része az életének. Első időkben fel sem tűnt neki, hogy az ágyon kívül egyáltalán nem voltak közös programjaik, sőt, közös barátaik sem. Most kezdett csak ráébredni, hogy tulajdonképpen nem is ismerik egymást, és érezni, a Férfit nem is biztos, hogy egyáltalán érdekli, milyen is ő valójában.

Ki kell lépnie ebből. Méghozzá minél hamarabb…

„Persze. A nyuszi hozta, drágám.” Megpaskolta az asszony húsos hátsóját, s miközben az hálásan átölelte, az új kolléganő képe villant a Férfi agyába. A vörös, tüzelő kis szukáé a szomszéd irodából, aki csak kelleti, ám nem adja magát. Megőrült érte. Érezni akarta belülről.

Ha a fene fenét eszik is, megszerzi! Egészen biztosan meg fogja kapni! Csak idő és egy kis odafigyelés kérdése. Már a lehetőség gondolata is borzongással töltötte el. Imádta ezt az érzést. A célhoz vezető út semmihez sem fogható izgalmát. „Igen, drágám. Mert megérdemled. A zafír pedig különösképpen kiemeli a szemed színét…”

Ebben a történetben mindenki megkapja, amit akar. Elsőként Ő engem. Az asszonya Őt, a drága ajándékokat, a jólétet, a boldog családot…

Bár néha komolyan sajnálta a nőt, aki szült két gyereket, összetartotta a famíliát, és egyáltalán nem úgy viselkedett, hogy azzal más karjaiba taszítsa a Férfit.

Nem létezik, hogy ennyire vak legyen, és ne sejtsen semmit a férje kalandjaiból. Nyilván összeszorított foggal tűr és sok mindent lenyel.

Vajon miért?

Kényelemből? Szerelemből? A gyerekek miatt?

És hol vagyok én ebben a sztoriban?

Mit kapok? Gyakorlatilag egy-egy lopott órácskán kívül semmit. Esetleg ígéreteket. Hogy hamarosan minden más lesz. De eddig semmi nem változott. Ez az egész lehet, hogy nem is kettőnkről, hanem csakis róla szól. Önigazolás vagyok neki. Bizonyíték, hogy ő még mindig egy szuper, ereje teljében lévő kan. Aki a második kamaszkorát éli egyben: újabban paintballozik, sziklát mászik, fülbevalót hord… És szexi, fiatal cicával hentereg, ugye… Nem. Ennek vége! Nem vagyok hajlandó többé megalázkodni és várni rá! Ennyi volt! Kiszállok!

„Mi az, hogy nem válaszol azonnal az üzenetemre? Hogy egyáltalán nem válaszol? Megsértődött? Min sértődött meg? Hogy három hete feléje se néztem? És aztán? Dolgom volt. Két napot adok neki, ezalatt jelentkezni fog. Tuti. Engem senki nem tud elhagyni. Hozzám mind visszasomfordál…”

A telefon rezdülésére a szíve a torkában dobogott… Összefolytak szemei előtt a betűk. Lényegében mindegy is volt, mit írt a Férfi. Tudta jól, hogy hazudik. Ennek ellenére képtelen volt szabadulni a bűvköréből. Amikor magához húzta, mindent, de mindent hajlandó volt neki megbocsátani. És most újra arra az ölelésre várt…

Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell

Szexofon közösség

Szexofon – felnőtt könyv

Címkék: szerető státusz megcsalás párkapcsolat hazugság színlelés őszinte érzelmek kötődés szeretet
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: