Luca – Angyal vagy boszorkány?

A magyar néphit, hagyomány kétféle Lucát ismer a jóságost és a boszorkányost.

Európában délről-északra haladva személye egyre barátságosabb, szerethetőbb. A legendák homályába vesző alakja, kinek-kinek mást üzenhet.

Tény, a Gergely-naptár bevezetése előtt december 13.-ra esett a legrövidebb nappal, így Luca napján a sötétségtől való „félelem” valós fenyegetésként jelenthetett eleinknek.

Őrizd a fényt!

Képzeljük el, azt a nem túl távoli múltat, amikor az élet alapját nem az elektromosság határozta meg, hanem maga a természet. Ahogy mondani szokták, az emberek „a tyúkokkal keltek és feküdtek”. A rövidülő nappalok és a hideg beszorította az embereket házaikba, ahol kevés fényforrás mellett teltek a téli esték. Egy vend mese szerint egy ilyen estén kopogtatott be Luca a gyertyamártó, a özvegyasszonyhoz. Bár ez szegényebb volt a templom egerénél, mégis bebocsátotta a szállást kérőt és kevés ételéből vacsorást adott, alvóhelyet csinált neki. Jó tett helyébe jót várj…, így mondja a mese mindig, ezért olyan gyertyát adott Luca a jóságért cserébe, ami mellett az szaporodik, amit az ember csinál. No, hát a szegény asszony szorgalmas volt, így bármi keveset csinált, a varázsgyertya mellett, az százszor szaporább lett.
A mesének van csattanója, s ha nem hiszed, járj magad is utána! Feldolgozott mesénk ebook formában elérhető, mert a karácsonyi ünnepkör egyik legizgalmasabb alakja Luca.

Hogyan készüljünk Luca napra?

Tilalmak, jóslások, hiedelmek

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint ehhez a naphoz.


 

Stressz mentes karácsony

Az átgondolt, időben kezdődő készülődés a nagyszabású vacsora álmától, egy könnyen elkészíthető, de a család hagyományaihoz illeszkedő vacsorával kezdődik. Ha olyan ételeket választunk, ami egy nappal korábban előkészíthetünk, és a teríték és dekoráció terén is segítenek apró, szorgos kezek, mindenki nyugodtabb marad.
vacsora

Túlzás mentes ajándékozás

A karácsonyfa, a gyertyák, a készülődés izgalmai már önmagukban elegendő izgalmat okoznak a gyerekeknek. Az ajándékoknál is használjuk a szabályt: a kevesebb, több. Ha túl sok ajándék van a fa alatt, a gyerekek egyiket bontják a másik után és a belső tartalom a második bontás után már szinte elsikkadhat.
A csomagolással is bánjunk csínján, de tegyük személyessé, egyedivé.

Karácsony = Család

„A karácsony családi ünnep. Az összetartozásról szól. Ezért fontos, hogy az ünnep érintse a kis és nagycsaládot egyaránt. Minél nagyobb egy gyerek, annál jobban élvezi a nagymamák, nagynénik, unokatesók kavalkádját. Ha minden évben végiglátogatjuk őket, vagy vendégül látjuk az otthonunkban, esetleg felkeressünk az elhunyt családtagok sírját az üzenjük neki: ez a mi családunk, összetartozunk. Emellett figyeljünk arra, hogy megélhessük az ünnepet a szűk családon belül is.” – írja Goldmann-né Fehér Hajnalka, gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus

Időt és figyelmet mindenkinek

„Ajándékozzunk” egymásnak időt! Szánjunk időt meseolvasásra, kártyázásra, mozizásra. A téli szünetben minden haramadik család több időt tölt szűk családi körben, mint más iskolai szünetek alkalmával. Talán a tél az oka, az év végi nagy leállás, a hagyomány. Kitudja?
Most itt az idő, hogy mindezeket megéljük, tervezzünk!
Mégis ezek közül ma már keveset tudunk egyértelműen adaptálni a mai életünkhöz. A boszorkányok elleni védekezésben a foghagymával bekent ajtófélfa szinte mulatságos, de a téli influenza ellen immunrendszerünket megtámogatni egy jó foghagymás pirítóssal azért még beilleszthető a mai világnézetünkbe is. Ehhez a naphoz tréfálkozás is kapcsolódott, mint például a kapukat egyik-másik háznál összecserélték vagy szétszedték a szekeret, a gazda legnagyobb bosszúságára.

Üzenet a palackban

Úgy hisszük, a karácsonyi ünnepkörben az egyre hosszabbodó estéken az ember érzékenyebb belső késztetéseire, félelmeire, vágyaira. A felerősödő érzésekkel való szembesülés, a felismerésből fakadó viszonyulás fontos része a szeretet ünnepére való felkészülésnek. Ez maga az advent és milyen csodás végkifejlet a karácsony, amikor a messiás születése, a fény születése - értsd a hosszabbodó nappalok - új színben láttatja a régit, remény adva a változásra, változtatásra.

Adjuk át magunkat a karácsonyi varázslatnak és ajándékozzuk meg szeretteinket odafigyeléssel és netán magunkat is egy kis befelé figyeléssel!

Kellemes adventi napokat kívánunk!
Kormos Rebeka, foglalkozásvezető

Pompás Napok Produkció

Címkék: Luca napja hagyomány ünneplés gyerek
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: