... és újra II/17.

András imái meghallgatásra találtak: Ildikó örömmel fogadta a barátom hívását, így még inkább nehezére esett neki is a berlini levegőt szívni.

Bence nem találta a helyét az üres házban, helyette inkább Endrééknél múlatta az időt. Folyton ő ment a lányokért az iskolába, megkönnyítve ezzel Ágota dolgát, és egészen estig velük is maradt, leckét írt, játszott, megcsinált bármit, amit kértek, csak haza ne kelljen mennie az üres otthonunkba. Esténként kényszerűen mégis elbúcsúzott a bátyjáéktól, mert Vilmát és Frédit mégiscsak meg kellett etetnie.

Negyedik napja voltunk már Berlinben, amikor egy délután – már nem bírva a sok locsogást – felmentem a szobámba feltöltődni. Bekapcsoltam a laptopomat no meg a skype-ot, és meglepődve láttam, hogy Gota üzent, hívjam, amint tudom. Láttam, hogy ő is fent van, így késlekedés nélkül megcsörgettem, miközben a szívem vadul kalapált. Istenkém, mi történt Bencével?

Ágota azonnal fogadta a hívásom, és rögtön megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj. Illetve van, de nem olyan, amitől meg kellene ijednem.

- Mikor jössz végre haza? – kérdezte, miután látta, hogy az arcomba visszatért a szín, és nem idegeskedek tovább.

- Még három nap. De már nagyon elegem van belőle!

- Nekem is, nekünk is, Bencéből!

- De hát miért? Azt hittem, örülsz neki, hogy veletek van és foglalkozik a lányokkal, te pedig tudsz egy kicsit lazítani.

- Ó, hát persze, nem is erről van szó! Ennek nagyon örülünk mindannyian, na de az arca!

- Az arca? Látom minden este, és gyönyörű, mint mindig...

- Ez igaz. De hidd el, annyira vágyik utánad, hogy komolyan mondom, rossz ránézni! Ha sokáig maradsz, lehet, arra jössz haza, hogy Bence a kapuban ül és nyüszít! Küldtem neked egy mailt, nézd meg a csatolmányát, és meglátod, hogy miről beszélek!

Még vonalban maradtam, de azonnal az üzeneteimhez kattintottam. A szerelmem nem írt, megbeszéltük, hogy nem teszi, így azonnal Gota küldeményét, egy képet nyitottam meg, és elállt a szavam. A fotón Bence feküdt a lányok mellett a szőnyegen, a jobb könyökére támaszkodva. Nem a gyerekeket nézte, hanem az ablakon bámult ki. Valahol nagyon messze jártak a gondolatai, és az arcán annyi vágyódás volt, hogy szinte megszakadt a szívem a látásától.

Pont így nézhettem ki én is John mellett.

- Istenem – nyögtem, mire Gota folytatta a beszédet.  

- Na, mit szólsz? Tegnap készítettem róla ezt a fotót, de őrület, mennyire nem volt itt! Észre sem vette, hogy lekaptam! Annyira hiányzol neki, hogy az már szinte nekünk fáj!    

Este, amikor Bencével voltam vonalban, lehetetlen küldetést hajtottam végre: annál is jobban figyeltem az arcát, mint eddig. Láttam rajta a hiányomat, és az ingerültséget is, bár nagyon igyekezett leplezni.

Szántam őt, hiszen nekem ugyanannyira hiányzott, mint én neki, ugyanakkor ragyogtam is a boldogságtól, amiért ennyire szüksége van rám.

- Már csak három nap - biztatgatta magát és engem –, de András jobb, ha felkészül rá, hogy egy hétig be se teszed a lábad az irodába! Nem engedlek még dolgozni sem!

- Ó, valóban? – évődtem vele. – Talán valami jobb programot ajánlasz?

- Abban biztos lehetsz!

- Mit, például?

Bence felnyögött.

- Tényleg ki kell mondanom? Már a gondolattól készen vagyok, nem még hogy kimondjam!

- Hát akkor honnan tudjam, hogy ugyanarra gondolunk-e? – beszélt belőlem tovább a kisördög.

A kedvesemnek már csak egy apró grimaszra futotta az erejéből.

- Hidd el nekem, hogy ugyanarra gondolunk. De ha mégsem, akkor bele kell nyugodnod, hogy a hazaérkezésed után először az én tervezett programomat tudjuk le, a te elképzelésed csak ez után következhet.

Naná.

- De ha mégis ugyanarra gondolunk, akkor kétszer is megkapom?

- Megkapod azt többször is, nem kell aggódnod! – felelte nevetve.

És én nem aggódtam, ellenben, ha ez egyáltalán lehetséges, sokkal jobban vártam a hazautazást, mint eddig.

András nem örült, hogy pénteken este érkeztünk haza, mert neki ki kellett várnia a hétfőt ahhoz, hogy lássa Ildikót. Bence és én viszont boldogok voltunk, hogy lesz időnk két napig csak egymással foglalkozni.

Szerettem volna, ha a repülő olyan gyorsan száll, mint a gondolat, hogy minél hamarabb Bence karjaiba vethessem magam, de türelmesnek kellett lennem. András egész úton húzott, hogy ennyire be vagyok pörögve, de nem érdekelt, tényleg nagyon vágytam a szerelmem után. A landolás rendben ment, viszont a gépet olyan csigalassúsággal nyitották ki, hogy majdnem sikoltozni kezdtem a tehetetlenségtől. András nyugtatgatni próbált, ami csak olaj volt a tűzre.

- Kár, hogy nem dohányzom – jegyezte meg végül.

Értetlenül meredtem rá.   

- Micsoda?

- Azt mondtam: kár, hogy nem dohányzom. Ha most cigarettára akarnék gyújtani, akkor nem lenne szükségem gyufára, elég lenne csak a szoknyád alá tartanom, és máris meggyulladna, annyira tüzelsz! – fejezte be vihogva, én pedig grimaszoltam egyet, de ettől kezdve igyekeztem jobban türtőztetni magam.   

Bence karjai között majd nem kell.

Ha az ember sietne, akkor egészen biztosan lelassul körülötte minden.

A gépet soká nyitották ki, aztán várni kellett a kisbuszra. Amikor végre mindenki beszállt, akkor ott történt valami, ami miatt nem indulhattunk azonnal. András egykedvűen nézelődött, én pedig belül tomboltam. Isten bizony kiszállok, és gyalog megyek! Végül elindult a busz is, és már csak az útlevél ellenőrzés és a csomagok összegyűjtése volt hátra. Az ellenőrzés gyorsan ment, de – mit tesz Isten – a bőröndjeinket valahogy nem sikerült fellelni a futószalagon. Azt hittem, ott helyben megüt a guta, és majdnem megint sikoltozni kezdtem, mire feltűnt András öltönytáskája, majd mögötte az én bőröndöm és a barátom másik táskája is. András villámgyorsan feldobálta őket a csomagos kocsira, és bátorított, hogy rohanjak ki Bencéhez nyugodtan egyedül, majd jön utánam ő is. Engem nem kellett kétszer küldeni, szinte repültem a csarnokba. Tudtam, hogy Bencét könnyen megtalálom, hiszen jó egy fejjel magasodott ki a tömegből, de arra nem számítottam, ami várt rám.

Címkék: könyv olvasás SzerelemMese regény felnőtt férfi
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Kaposi

Krisztina

Krisztina képe

Igazi romantikus (Szerelem)Mese író vagyok. :)

Általános iskolás koromban írtam az első novellámat, melyet több rövid történet követett.

Egészen mostanáig csak a fiókomnak "meséltem", de úgy éreztem, hogy ezt a regényt már szeretném megmutatni mindenkinek.

Az Egyszer... és újra (SzerelemMese) egy nagy szerelem és egy igaz barátság története...

Kérdésed van? Emailben tudsz elérni: [email protected]