... és újra II/16.

Február végén Andrással együtt meghívást kaptunk egy egyhetes konferenciára, Berlinbe.

Nem örültem neki túlságosan, de ez is munkámhoz tartozott, mennem kellett. Bence kiborult, és kitalált mindent, hogy ne menjek el, de végül belátta, hogy nem tehet semmit, és igyekezett jó képet vágni a dologhoz. Megígértem neki, hogy minden este felhívom, skype-olunk, és így legalább látjuk egymást.

A reptérre mi vittük ki Andrást is, így amikor a check in pultnál el kellett válnunk egymástól, Bence megeskette a barátomat, hogy vigyáz rám, és folyamatosan rajtam tartja a szemét, nehogy bepasizzak. Kivel? András fejvesztés terhe mellett mindent megígért, majd magunkra hagyott minket, hogy elbúcsúzhassunk. Bencével úgy csókoltuk egymást, mintha attól tartanánk, hogy nem lesz legközelebb. Mikor végül elváltunk, addig integettünk egymásnak, ameddig csak lehetett.

Utáltam az egész konferenciát, annyira hiányzott, mint a púp a hátamra. Valahogy András sem élvezte annyira, mint egyébként szokta az ilyen kiruccanásokat, de az okát nem mondta. Én úgy sejtettem, hogy nő van a dologban, mert észrevettem néhány nappal korábban, hogy az egyik új megbízónk jogi képviselőjén rajta felejtette a szemét, és nagyon gyakran emlegette azóta is. Nem bántam volna, ha összemelegszik a nővel, mert nagyon szimpatikusnak találtam én is, bár ragyogó szépségnek nem nevezhettem.

Andrással voltunk mi olyan közeli barátok, hogy bármit megbeszéljünk, így az első vacsora után, a szobámban, ahová felvonultunk trécselni, fel is hoztam a témát.

- Mármint, hogy Ildikó? – András zavarba jött, így azonnal tudtam, hogy a megérzéseim most sem csaptak be.

- Mármint, hogy Ildikó. Mindent tudni akarok!

- Hát, igazából nincs mit. Telefonszámot cseréltünk, de más még nem történt, mert jött ez a hülye konferencia. Megbeszéltük, hogy ha visszamentem, akkor keresni fogom, és együtt vacsorázunk.

- Ó, de szuper lenne, ha összejönnétek! – lelkesedtem azonnal.

- Nem bánnám én sem, ha sikerülne. Tudod, ő olyan más, mint az eddigi nők az életemben! Kedves, és jól lehet vele beszélgetni, és ha a közelemben van, akkor olyan furcsán érzem magam...

Ó, apukám, te aztán beleestél rendesen!

- Nem gondoltál rá, hogy felhívod innen?

András tétovázott.

- Mégis, hogy gondolod? Mit szólna? Á, dehogy... nem hiszem... nem is tudom... szerinted?

- Szerintem naná, hogy hívd fel! Biztos meglepődik majd, igen, de örülni fog neki! És ha örülni fog, akkor a továbbiak is sínen vannak már. Ha viszont nem ájul el a jelentkezésedtől, akkor nyugodtan húzd le a rolót, mégsem ő lesz a második Huszárné!

- Jaj, Laura, te rettenetes vagy! Azt hiszed, hogy mert te hamarosan férjhez mész, más is egyből házasodik, amint találkozik egy vonzó partnerrel?      

- Hát, Bandikám, ahogy ismerlek... – nevettem el magam, mert a szavaimmal András – szerintem – elhamarkodott első házasságára utaltam, amit ő egyből el is értett.    

- Oké, tévedtem. Akkor. De most nincs szándékomban! Amúgy neked hogy tetszik Ildikó?

- Bevallom, inkább Bence az esetem! – nevettem megint, mire András felkapott egy párnát, és hozzám vágta.

- Nem lehetne kissé komolyabban? Vigyázz, mert ha nem viselkedsz az elvárásaim szerint, akkor beárullak a vőlegényednek, hogy összeálltál mindenkivel, aki erre járt, és lesz ne mulass!

Továbbra is nevettem, és csak legyintettem András játékos fenyegetőzésére.

- Ó, drágám, neked még terveid vannak az életedben, úgyhogy nem szólnál egy árva szót se még akkor se, ha ténylegesen végigkavarnám boldoggal-boldogtalannal a konferenciát! Bence megígérte, hogy te is csak addig élsz, ameddig én, ha hűtlenkedni fogok!

- Hát ez igaz – grimaszolt András, majd várakozásteljesen nézett rám.

- Jól van – adtam meg magam. – Lássuk Ildikót! Szerintem egy kedves, helyes nő, aki nem játssza meg az eszét, és nem csupán a pénzedre utazik, mint anno az a másik. Úgy érzem, hogy ő megfelelő partner lehet a számodra, ha nem szúrod el. Nem szabad rámenősnek lenned, mert azt hiszem, Ildikó nem kedveli az olyan pasikat. De hozd csak a megszokott Huszár-formádat, és nyert ügyed lesz! Ildikó szerintem pontosan arra a kisfiús bájadra bukik, mint én!

- Köszönöm. De mondd csak, ha a kisfiús báj a gyengéd, akkor Cziráki hogy tudott így elkapni? Szerintem ő tetőtől talpig vad macsó, bár az igaz, hogy néha vannak pillanatai...

Ismét elnevettem magam.

- Ó, a macsóság csak látszat! Akit Bence nem akar elbűvölni, annak csak ezt az arcát mutatja. De hidd el nekem, sokszor olyan, mint egy kisfiú. Sebezhető, érzékeny...

András egy pillanatig hallgatott, majd vonakodva kérdezte.

- Már régen szeretnék tudni valamit... de őt semmi pénzért nem kérdezném erről... veled meg nem mindig lehet normálisan beszélni...

   - Ohó, Bandikám, ez komolynak tűnik! – mosolyogtam, és magam alá húztam a lábam a fotelban.

- Szóval azt szeretném tudni, hogy Bencét nem zavarja a mi barátságunk?

- Arra vagy kíváncsi, hogy nem féltékeny-e rád?

- Arra.

Egy pillanatra elgondolkodtam, mert a kérdésre magam sem tudtam az igaz választ.

- Bevallom, fogalmam sincs. Az élő fára is féltékeny, de leginkább Johnt utálja. Péterről nem beszélt szilveszter óta, szerintem letudta magában, hogy őt választottam a zenész helyett, és kész. John esetében ez nem működik, még a neve is vörös posztó. Képzeld, Johnnie Walker-t sem hajlandó inni éppen ezért! De te... tudja, hogy úgy szeretlek, mint a testvéremet, és szerintem már úgy is veszi, hogy azok vagyunk!

- De nem vagyunk. Emlékszel?

- Jaj, ne csináld már! Tizenhat évesek voltunk, és majdnem csókolóztunk egyszer, nem nagy ügy! De több eszünk volt annál, minthogy feladjuk a barátságunkat, nem igaz?

- De igen. Ám nekem azért eszembe jutott...

- Na, szegény Bence! Még a végén kiderül, hogy kecskére bízta a káposztát?!

- Jaj, de hülye vagy, Laura! Nem azt mondom, hogy most! Hanem akkor! Akkor bizony eszembe jutott, hogy mi lenne, ha! De aztán rájöttem én is, hogy annál sokkal fontosabb vagy nekem, mint hogy elveszítselek egy butaság miatt!

- Még szerencse! Mert én mindig is a legjobb barátomnak tekintettelek, a bátyámnak. És most is így nézek rád, és nem akarok ilyen múltbeli románckezdeményekről tárgyalni veled!

- Ugye nem szólsz Bencének?

- Most te vagy a hülye! Nyilván nem szólok egy kukkot sem. De egyébként nincs ezen mit szégyellni, mert te fiú voltál, én pedig lány, hát persze, hogy eszünkbe jutott a lehetőség. De szerencsére több volt az eszünk, mint a vágyunk, és ez így is maradt.

- Hála Istennek!

- Na ugye! És most, ha nem haragszol, akkor menj a fenébe, szeretnék Bencével beszélni! Te pedig hallgass rám, és hívd fel Ildikót! Jót teszel vele mindannyiunknak!

András felállt, és az ajtó felé indult.

- Haragszol?

Odamentem a barátomhoz és átöleltem. Tudtam, hogy nincs félnivalóm, ő számomra sosem lesz férfi, mint ahogy én sem leszek már soha nő az ő számára.

- Nem, nem haragszom. Te voltál, vagy és leszel a legjobb barátom még akkor is, ha néha elég lökött vagy. A bátyám vagy, akit szeretek és akihez ragaszkodom. Bence is tudja ezt, és elfogadja.

András megpuszilta az arcom.     

- Te pedig az én kicsi húgocskám maradsz, ameddig világ a világ! És most megfogadom a tanácsod, és megyek, telefonálok Ildikónak! Bencének add át az üdvözletem! – mondta még, majd magamra hagyott.

Amikor becsuktam András mögött az ajtót, azonnal a laptopomhoz mentem, és Bencét hívtam skype-on. Több mint két óra hosszán át beszélgettünk, és egyikünk sem volt túl boldog, hogy végül el kellett köszönnünk egymástól.

Címkék: könyv olvasás SzerelemMese felnőtt szerelmes regény
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Kaposi

Krisztina

Krisztina képe

Igazi romantikus (Szerelem)Mese író vagyok. :)

Általános iskolás koromban írtam az első novellámat, melyet több rövid történet követett.

Egészen mostanáig csak a fiókomnak "meséltem", de úgy éreztem, hogy ezt a regényt már szeretném megmutatni mindenkinek.

Az Egyszer... és újra (SzerelemMese) egy nagy szerelem és egy igaz barátság története...

Kérdésed van? Emailben tudsz elérni: egyszeresujra@gmail.com