... és újra II/13.

A szilvesztert otthon töltöttük, de társaságban.

Meghívtuk a Zümmögőket, Editet, Misit, valamint Bence egyetemen beszerzett barátját, Márkot, a partnereikkel együtt. Nagy öröm volt számomra, hogy Migyulánkat is elhozta a felesége, így igazán felszabadultan éreztem magam. Nagyokat beszélgettünk, sokat nevettünk, ettünk-ittunk, és élveztük az estét. Minden remekül alakult egészen addig, míg észre nem vettük, hogy Inci elkerekedett szemmel bámul a TV-re, ami az egyik magyar zenei csatornára volt beállítva.

- Mit láttál... – kezdtem, de bennem akadt a kérdés további része, ugyanis a TV-ben Péter zenekarának klipje ment. Az Elmúló idő.

- Ezt a dalt írta neked! – bökte ki Inci, mielőtt még Marcica le tudta volna állítani.

- Ki írta ezt kinek? – értetlenkedett Bence, és a TV-hez ment, hogy felhangosítsa.

Ó, affene, Incuskám! Ezt jól elintézted!

Válaszolni akartam, de Inci megelőzött.

- Laura együtt járt előtted azzal a sráccal, aki ezt a számot írta! – csicseregte, még mindig nem fogva fel, hogy jobb lenne, ha csendben maradna.

- Fogd már be Inci! – dörrent rá a lányra végül András, mire a kis kolléganőnk megszeppenve végre elhallgatott.

Bence futólag pillantott csak rám, a tekintetét a képernyőre szegezte.

- Melyik fiú az?

Inci már vette a levegőt, hogy válaszol, de Marcica megbökte, így csendben maradt.

- A fehér inges – feleltem.

- Aha. – Bence egy pillanatra csendben nézte Pétert, majd hirtelen elmosolyodva hozzátette. – Hát, ilyen az élet! – Azzal otthagyta a TV-t és kiment a konyhába egy új üveg pezsgőért.

- Inci, mi a fenének kell folyton jártatni a szádat? – ugrott neki a lánynak azonnal András, ahogy magunkra maradtunk.

- Bence nagyon kiborult? – kérdezte Marcica, aki érezte, ugyanúgy, mint én, hogy a vőlegényem mosolya cseppet sem volt őszinte.

- Majd mindjárt megtudom – feleltem, és a kedvesem után mentem.

Hallottam, hogy Inci a hátam mögött hápogni kezd, de most nem érdekelt.

Bence a fontos.

- Szép dal. Tényleg neked írta? – kérdezte a szerelmem, amikor mögé léptem, és hátulról átöleltem a derekát. Nem fordult meg, tovább bontogatta a pezsgőt.

- Igen, amikor megismerkedtünk. Azt mondta, már akkor tudta, hogy nem lesz képes megtartani engem.

Bence abbahagyta az üveggel való foglalatoskodást, felém fordult és a két kezébe fogta az arcom.

- Vajon én képes leszek rá?

- Csak te vagy rá képes, Oli – feleltem, és megcsókoltam. – Ráadásul már meg is gyűrűztél, úgyhogy nincs menekvés egyikünk számára sem! – tettem még hozzá mosolyogva, amikor elváltak az ajkaink, Bence pedig válaszként ismét megcsókolt.

Ezt látván a vendégeink újra mertek levegőt venni, majd miután csatlakoztunk hozzájuk, hamar elfelejtettük ezt a kis közjátékot. Inci ugyan duzzogott egy darabig, de aztán kapott tőlem egy békítő puszit, és megnyugodott ő is.

Éjfélkor koccintottunk, összeölelkeztünk, telefonáltunk a családunknak, majd kimentünk tűzijátékozni a kertbe. Bence az udvarnak azon részébe terelte a társaságot, amely a legtávolabb volt a kenneltől, ahová Frédit és Vilmát zárta még délután, ugyanis Vilma rettenetesen félt a tűzijátéktól, petárdától és a vihartól. Ha égzengést ígértek a meteorológusok, akkor őt mindig be kellett zárni, különben képes lett volna az üvegen keresztül beugrani a házba. Frédi viszont kimondottan élvezte a villámlást! Nem egyszer láttam, hogy ült a kennelben és szinte vigyorogva bámulta az eget.

A szomszédaink is a kertben töltötték az új esztendő első perceit, így a kerítésen keresztül üdvözöltük őket, és megvendégeltük a házaspárt egy-egy pohár pezsgővel.

Két óra körül Migyulánk és a felesége elköszöntek tőlünk, de a többiek sem akartak tovább a terhünkre lenni, így hajnali háromkor Bencével mi is ágyba kerültünk.

Csodálatos újévi szerelmeskedésben volt részem, és megnyugodhattam, hogy a TV-ben látott klip nem hagyott maradandó károsodást Bence lelkében.

Január első hetétől kezdve Bence folyamatosan lázban égett.

Minél hamarabb meg akarta csináltatni a meghívókat és folyton esküvői ruhaszalonokba akart vinni, hogy a legszebb öltözéket megtaláljuk nekem. Nevetve hárítottam el a segítségét, mert tartani akartam magam ahhoz, hogy ő csak a Nagy Napon láthatja meg a ruhámat. Azt viszont kegyesen megengedtem neki, hogy mindenféle, esküvővel kapcsolatos újságot, weblapot és egyebet felkutasson számomra. Belementem, hogy megbeszéljük még januárban, hogy kik lesznek a tanúk és a koszorúslányok, mert ez igazán egyszerű volt.

- A te tanúd gondolom András lesz, az enyém pedig Endre.

- Igen, és az egyik koszorúslányom, ha még bevállalja, akkor Gota lenne, a másik pedig Inci. – Bencéhez dőltem, aki magához húzott – Tudod, hogy Inci már akkor a koszorúslányom akart lenni, amikor az első rózsacsokor megérkezett tőled?

A szerelmem felnevetett.

- Ez most komoly?

- Az. Már akkor egy párnak akart minket. Úgyhogy nem tehetem meg vele, hogy visszavonom a szavam. Csak attól tartok, hogy mindenki rá figyel majd, nem rám.

- Te nem vagy komplett, Pipő! Inci tényleg tüneményes lány, de a nyomodba se léphet. Te vagy a világ legszebb és legjobb nője!

Nyami!

Néhány nappal később Bence már a meghívómintákkal bombázott vacsora után.

Szebbnél szebb papírokat, betűket és formákat mutatott, nem győztem ámulni rajtuk. Napokig nézegettük a kínálatot, válogattunk közöttük, aztán végül egy bézs papír mellett döntöttünk és egyszerű arany betűkkel terveztük megírni őket. Amikor ezzel megvoltunk, Bence ragyogó arccal elővett egy cetlit a zsebéből.

- Mit szólnál hozzá, ha ezt írnánk bele? – kérdezte, és átadta a papírt.

„Csak veled járhatom be a misztikus teljesség tájait, csak veled, általad, tőled lehetek önmagam, csak te jöhetsz a közelembe, minél közelebb: te vagy az áhított felem, veled leszek egész.” Vavyan Fable-idézet volt, úgy rémlett, hogy olvastam a könyvet is még régen, ahonnan származott. Bence várakozástelten nézett rám, de én nem tudtam megszólalni, annyira felkavartak a szavak.

Mintha én mondanám!

A kedvesem félreértette a hallgatásomat.

- Ha nem tetszik, akkor kereshetünk másikat, de én odavagyok érte! Olyan, mintha az én érzéseimet, gondolataimat fogalmazta volna meg.

Neked is?

Felálltam, hozzáléptem, átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz az arcát.

- Ez a legtökéletesebb idézet, ami valaha is kifejezheti, hogy mit érzek irántad! – súgtam, és megcsókoltam.

Uramisten, annyira szeretlek!

Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Kaposi

Krisztina

Krisztina képe

Igazi romantikus (Szerelem)Mese író vagyok. :)

Általános iskolás koromban írtam az első novellámat, melyet több rövid történet követett.

Egészen mostanáig csak a fiókomnak "meséltem", de úgy éreztem, hogy ezt a regényt már szeretném megmutatni mindenkinek.

Az Egyszer... és újra (SzerelemMese) egy nagy szerelem és egy igaz barátság története...

Kérdésed van? Emailben tudsz elérni: egyszeresujra@gmail.com