... és újra II/12.

Persze az ajándékok szemrevételezését a legnagyobb dobozzal kezdték, amiben a Bencétől és tőlem származó mackók voltak.

Könnyen el tudták dönteni, hogy melyik kié, hiszen Panna mackója kék masnit kapott, Hannáé sárgát, mert ezek voltak a kedvenc színeik. A kisebb dobozok babákat, társasjátékot, rajzeszközöket, mesekönyveket, kirakós játékot, és egy csomó más izgalmas dolgokat rejtettek. Amikor már nem találtak olyan csomagot, amin a saját nevüket látták, elkezdték kiosztani a megmaradt ajándékokat. Annak ellenére, hogy a felnőttek nem szoktak keresztbe ajándékozni, az én meglepetéseimnek mindenki nagyon örült, és én sem maradtam csomag nélkül, mert Gotától és Endrétől egy Nem York albumot kaptam („Párizs már megvolt, most majd Bence kedvenc városa lesz úgyis az úti cél”), Bellától és János bácsitól pedig egy fényképalbumot, amiben a szerelmem életének egy-egy szakasza volt képekben elmesélve. Nagyon meg voltam hatva, és hihetetlenül boldog voltam, ahogy elnéztem a baba-Bencét, az ovist, az iskolást, a helyes kamaszt és a szép egyetemistát. Bella nagyon örült a fülbevalónak, amit választottunk, nem győzte dicsérni a férje ízlését, János bácsi rettentően zavarban is volt miatta. Bence is megkapta a maga digitális keretét, és már azt tervezgette, hogy mely képeimet fogja tárolni benne, amikor Hanni egy kis dobozkát nyomott a kezembe.

- Ezt még neked hozta a Jézuska! – mondta, én pedig meglepetten néztem Bencére, mert az ajándékkísérőn az ő kézírásával állt a nevem.

A szerelmem megcsókolta a fülem, és az súgta:     

- Nem bukhatunk le azonnal, hogy neked nincs ajándékod! Bontsd csak ki nyugodtan!  

A csomagolópapír ékszeres dobozt rejtett, a dobozban pedig egy csodálatos nyaklánc volt, medállal. A medálra Bence annak a napnak a dátumát vésette, amikor újra egymásra találtunk.

Nem tudtam megszólalni, csak a szerelmem nyakába kapaszkodtam, és megcsókoltam őt.

Még mindannyian az ajándékainkkal foglalatoskodtunk, amikor Endre megköszörülte a torkát.

- Kedves család! Van még egy ajándékom – majd Gotához fordult, magához húzta, úgy helyesbített – bocsánat, ajándékunk a számotokra!

Az én szám már széles mosolyra húzódott, úgy vártam a folytatást.

- Szóval a mi közös ajándékunk az, hogy Ágota újra kisbabát vár! Lassan már három hónapos, és nagyon úgy tűnik, hogy most a két kislány után kisfiúnk lesz!

- Éljen! Hurrá! Ez igen! Jaj, elájulok az örömtől! Úgy tudtam! – felkiáltások követték a bejelentést. Mindannyian megöleltük a kismamát és a kispapát, és boldogan gratuláltunk nekik.

Mint később Ágotától megtudtam, a baba akkor fogant, amikor legutóbb együtt volt a család Tihanyban, és kiderült a terhességem. Bár korábban Endre elzárkózott egy újabb gyerektől, az én várandósságom mégis visszahozta a kedvét. Aznap éjjel ők ketten megkísértették a Sorsot, és azonnal sikerrel jártak. De jó nekik!

Az ováció közepette én csendben a szobánkba surrantam, és felvettem a gyűrűmet. Mikor Bence nyugtázta a visszatérésemet és kissé alábbhagyott a hangzavar, akkor az én szerelmemen volt a torokköszörülés sora.

- Kedves család! – kezdte, és kinyújtotta felém a kezét, én pedig átöleltem őt. – Nekünk is van egy örömteli hírünk. Három nappal ezelőtt megkértem Laura kezét, és ő igent mondott, úgyhogy tavasszal újra lakodalom lesz ebben a házban!

A boldog felkiáltásokkal tarkított hangzavar újra kezdetét vette. Most minket ölelgetett mindenki, csodálták a gyűrűmet és Bella úgy sírt, mint egy gyerek.

- Tudtam én – hüppögte, miközben egyik karjával engem, a másikkal pedig a kisebbik fiát ölelte -, hogy te csak jót hozol ebbe a családba! Megállapodott melletted és boldog végre a kisfiam, a nagyfiam pedig újra kisunokával ajándékoz meg! Jaj – zokogta – ez a legboldogabb karácsony az életemben!

Később, már hajnalban, mikor ágyba kerültünk a csodálatos Szenteste után, Bence a vállamat csókolgatta, én pedig a haját simogattam, mikor két puszi között megszólalt.

- Ugye a fadíszítéskor, amikor elkomolyodtál... ugye a babára gondoltál?

- Igen. Hogy mostanra már megmozdult volna. Tudod, megláttam, hogy Endre lopva megsimogatta Gota pocakját... már sejtettem, hogy nekik újra...

- Nekünk is... amikor csak akarod!

- Igen, tudom. De majd csak az esküvő után. Nem akarom, hogy azt mondják, csak azért vettél el, mert megestem!

Bence felnevetett.

- Nem hiszem, hogy van olyan tökkelütött idióta, aki ezt gondolná! Egyébként mikorra szeretnéd az esküvőt?

- Nem tudom. De mindenképpen olyankor, amikor már szép az idő, és itt lehet megtartani.

- Mit szólnál a májushoz? Az a legszebb hónap, hiszen akkor születtél.

- Május? – ízlelgettem magamban, Bence pedig megcsókolta a nyakam, majd a szája egyre lejjebb vándorolt a testemen – Nem rossz, de... ha nem bánod, akkor inkább... nem most döntenék.... momentán... éppen... valami egészen más köti le a figyelmemet...

Másnap reggel a kuglófom is hatalmas sikert aratott, kiderült, hogy jövőre nyugodtan süthetek egyből kettőt. Míg eszegettünk, Bella rákérdezett az esküvő tervezett időpontjára.

- Laura még nem döntött. Éjjel ugyan szóba került a kérdés, – Bence futó, ám elég kaján pillantást vetett rám, én pedig iszonyú zavarba jöttem, mert kinéztem belőle, hogy elárul –, de aztán elnapoltuk, meg akarjuk beszélni veletek is.

Fellélegeztem, a szerelmem pedig ártatlan képpel rám mosolygott. Te piszok!

- Mindenképpen tavasz, vagy nyár lenne a legjobb! –mondta Gota.

- Én májusban szeretném, mert... – kezdte Bence, de nem fejezhette be a mondatot.

- Na, azt nem! Májusban nem! – tiltakozott az anyja rögtön. – Május gyönyörű hónap, én ezt nem vitatom, de akkor egyik pillanatról a másikra napokig tud zuhogni az eső, és nem viselném el, ha az ég siratná el az esküvőtöket!

Hát, azt én sem!

- Mit szólnátok a júliushoz? – kérdeztem. – Bence szülinapja után valamikor megtarthatnánk.

- Nem – ellenkezett most a szerelmem. – Ha a május nem lehet, akkor a július sem!

- Egyezzetek ki a júniusban, és kész! – javasolta a legidősebb Cziráki, mi pedig Bencével egymásra meredtünk.     

Júniusban mi szakítani szoktunk.

- Az idei júniusunk nem volt valami boldog... – jegyeztem meg tétován, de Gota leintett.

- Éppen ezért kell az esküvőtöket júniusban megtartani, hogy a rossz emlék végre kitörlődjön az agyatokból! Csak legyen a hónap eleje, mert én a közepére-végére vagyok kiírva!

- Ágotának igaza van. – Bence megfogta a kezemet. – Legyen június!

Mit szólnál a holnaphoz?

Ráhagytam, mert nekem igazából mindegy volt, hogy mikor házasodunk össze, bár szerettem volna minél hamarabb Bence ujjára húzni a karikagyűrűt. Már többször elképzeltem nagy, mégis szép kezén az aranykarikát, és tetszett, amit magamban láttam.

Vajon mindig hordani fogja?

Az esküvő dátumaként végül a június 9-ében maradtunk.

Címkék: könyv olvasás szerelmes regény férfi SzerelemMese
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Kaposi

Krisztina

Krisztina képe

Igazi romantikus (Szerelem)Mese író vagyok. :)

Általános iskolás koromban írtam az első novellámat, melyet több rövid történet követett.

Egészen mostanáig csak a fiókomnak "meséltem", de úgy éreztem, hogy ezt a regényt már szeretném megmutatni mindenkinek.

Az Egyszer... és újra (SzerelemMese) egy nagy szerelem és egy igaz barátság története...

Kérdésed van? Emailben tudsz elérni: [email protected]