... és újra II/10.

Nehezen álltam kötélnek, de végül másnap engedtem, mert tudtam, hogy Bence nem fogja feladni az elképzelését.

Az előző nap a lánykérésé volt, a következő az utazásé és az új családomé lesz. Az a 22-ei nap még elrontható volt, így délelőtt megadtam apám számát, és Bence mellé kuporodtam, amikor felhívta. Tisztán hallottam minden szót.

- Tessék, Ligeti Kálmán.

- Jó napot kívánok, Cziráki Bence vagyok.

Rövid hallgatás.

- Jó napot. Miben segíthetek?

- Nos, az a helyzet, hogy szeretem a lányát, Laurát. Megkértem a kezét, és ő igent mondott.

Újabb rövid hallgatás.

- Hát... nagyon örülök... gratulálok...

- Köszönjük. Mivel most itt vannak az ünnepek, és gyakorlatilag hamarosan mindent ellep a hó, azt szeretném javasolni, hogy ha enyhül az idő, akkor látogasson meg minket, és ismerjen meg, mielőtt a veje leszek. Elöljáróban annyit tudok elmondani magamról, hogy harmincnyolc éves vagyok, építész, van egy kis cégem, és rendezett az anyagi helyzetem, továbbá nem tudom, hogy ez számít-e még valamit, de voltam katona is.

- Én... nem is tudom... ez nagyszerű.... úgy értem, maga rendes ember lehet... és szívesen találkoznék... de a lányom...

- Laura is szeretné a találkozást!

Nem igaz!

Tiltakozásként megböktem Bencét, de ő nem foglalkozott vele.

- Ez komoly? – apám hangjából sütött a hitetlenkedés.

Ezek szerint mégiscsak ismer valamennyire...

- Igen – bizonykodott Bence. – Itt van velem, és szeretne beszélni magával, úgyhogy adom. Viszontlátásra tavasszal! – köszönt el, és a kezembe nyomta a telefont. Gyilkos pillantást vetettem rá, de ez sem érdekelte, mert komoly képpel nézett vissza rám.

- Helló, Apa! – üdvözöltem nem túl lelkesen.

- Szia, kislányom.... hallom a jó hírt... gratulálok! Nagyon szimpatikusnak tűnik a vőlegényed... tényleg jó ember?

- Igen, az. Csak szereti, ha minden úgy történik, ahogy ő akarja. – Nesze, Bence!

- Az nem baj, csak szeressen téged, és akkor amit ő akar, az neked is jó lesz. Legalábbis édesanyád mindig ezt mondta nekem...

- Anya?!

- Igen... tudod, elég akaratos és önfejű voltam világéletemben... de anyád mellett igazán jó ember voltam én is... nagyon szerettem, és szeretni fogom mindig.     

Le voltam döbbenve apám szavain, Bence pedig, aki szintén hallott mindent, olyan mozdulatot tett, aminek a jelentése „na, látod?” volt.

- De mégis olyan hamar... hogy mondhatod, hogy még mindig szereted, amikor olyan hamar... jöttek azok a nők?! – Ki voltam borulva, és a kedvesem úgy próbált csitítani, hogy átölelt.

- Menekültem a fájdalom elől. Olyanokat kerestem, akik nem emlékeztetnek rá, és a veszteségemre...      

Pont úgy, mint Bence...

- És én? Apa, engem miért hagytál el?     

- Nem hagytalak el, de téged is fájt látnom, annyira tiszta anyád voltál. És tudtam, hogy a nagyszüleidnél lesz a legjobb neked. Hiszen boldog voltál velük, nem igaz?     

- De. Nagyon szerettek engem. De sokáig hiányoztál te is... és... és... akkor sem jöttél segíteni, amikor egyedül maradtam!

- Mert nem tudtam róla! Csak akkor értesítettél, amikor már mindent elintéztél! Nem hagytad azt sem, hogy legalább a temetésükön elbúcsúzzak tőlük!

- Miért, eljöttél volna?

- Hát persze! Szerettem őket, és hálás voltam nekik egyrészt anyádért, másrészt pedig a gondoskodásukért, a szeretetükért, amivel elhalmoztak és igyekeztek kárpótolni téged.

Nem tudtam mit mondani, így egy darabig hallgattam, és hallgatott apám is.

- Most elköszönök, Apa - szólaltam meg végül. - Majd hívlak, és megbeszéljük, hogy mikor jössz el hozzánk.

- Rendben, várni fogom a hívásod. Boldog karácsonyt nektek.

- Köszönjük. Boldog karácsonyt nektek is.

Miután kinyomtam a telefont, zokogva borultam Bence karjaiba. A szerelmem nem szólt semmit, csak némán simogatta a fejem és a hátam egészen addig, míg nem csitultak el a heves érzelmeim. Amikor már nyugodtabban vettem a levegőt, újra a két kezébe fogta az arcomat és megcsókolta a számat.

- Azt hiszem, apádnak végre boldog ünnepe lesz az idén.

- És nekem?! – Megpróbáltam elhúzódni tőle, mert egy kissé azért nehezteltem a kikényszerített telefonhívás miatt, de a szerelmem nem engedett el.

- Neked is, figyeld csak meg. Megtudtad végre, hogy apád nem is olyan fekete, mint amilyennek hitted, és ez, ha sikerül megemésztened, felszabadultabbá tesz téged is. Aztán meg holnap felmegyünk Tihanyba, és olyan karácsonyi ünnepben lesz részed, amilyenről eddig csak a mesekönyvekben olvastál! Képzeld el, hogy áll majd egy hatalmas fenyő a nappaliban, tele csillogó díszekkel! És alma- meg fahéjillat lesz mindenütt! És ott lesznek a kislányok, akik betöltik a sivalkodásukkal, kacagásukkal az egész házat! Olyan emberek vesznek majd körül, akik szeretnek téged. És ott leszek én is, hogy boldoggá tegyelek.

Míg Bence beszélt, lehunytam a szemem, és láttam magam előtt mindent.

Meseszép!

 

Címkék: könyv olvasás SzerelemMese felnőtt regény férfi párkapcsolat kaland
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Kaposi

Krisztina

Krisztina képe

Igazi romantikus (Szerelem)Mese író vagyok. :)

Általános iskolás koromban írtam az első novellámat, melyet több rövid történet követett.

Egészen mostanáig csak a fiókomnak "meséltem", de úgy éreztem, hogy ezt a regényt már szeretném megmutatni mindenkinek.

Az Egyszer... és újra (SzerelemMese) egy nagy szerelem és egy igaz barátság története...

Kérdésed van? Emailben tudsz elérni: egyszeresujra@gmail.com