Édes kis semmiség

Az Édes kis semmiség három belevaló, pasifaló szingli lányról szól, akik az éjszakában tombolnak, napközben pedig dolgoznak. Viszont egyszer mindenkinek benő a feje lágya és eljön a megállapodás ideje.

A film egy videóval kezdődik, ahol arra kérik a pasikat, hogy meséljenek Christináról. Sajnos senkinek nincsenek túl jó emlékei lányról. Senkit nem hív vissza, és senkivel nem gondol igazán komoly kapcsolatot. Tipikus fiatal szingli csaj, aki két kanállal habzsolja az életet.

Christina, Courtney és Jane három elválaszthatatlan barátnő, akik jóban rosszban kiállnak egymás mellett. Mikor Jane párkapcsolata véget ér a csajok felkerekednek és elindulna bulizni, hogy felvidítsák a fiatal lányt. Christina egy ügye fenékmarkoló trükkel megismerkedik Peterrel, és megpróbálja rátukmálni a barátnőjét. A srác persze lerázza őket, az este folyamán kétszer is.

Meglepő, hogy Peter annyira megfogta Christinát, hogy vele álmodik, és reggel a hotelszobájában próbálja utolérni. Amit tudni lehet Peter-ről: jól néz ki, a hétvégén lesz a testvére esküvője, és volt egy pillanat, ami azt sejteti, hogy lehetne Christina és Peter között valami. Mit csinál ilyenkor az ember lánya? Felkerekedik drága barátnőjével, és elindulnak egy ismeretlen esküvőjére…

A két csaj igazi humorbomba végig az úton, észre sem veszed, és már patakokban folyik a könnyed a sok nevetéstől, és még közel sincsen vége. Megérkezve a kisvárosba betérnek egy ruhaüzletbe, ahol egy igazi sztármotázst kapunk a csajoktól.

Aztán jöhet a fekete leves. Nem más házasodik, mint Peter… Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Alaposan megalázva elszalad a másik irányba… Christina ismét egyedül maradt, és úgy tűnik két barátnőjére rátalált a boldogság. Igen ez egy gáz helyzet.

Szerelem első látásra? Én nem hiszek igazán ebben, mégis Christina pillanatok alatt beleesett Peter-be és úgy tűnik nem is tudja elengedni. Bánatában ismét belemerül az éjszakába, és megpróbál a hozzáállásán változtatni, és esélyt adni minden elébe kerülő pasasnak. Persze ők csak egyéjszakás kalandok keresnek…

Aztán a küszöbön meglepetés vár a lányra, és nagyon úgy fest, mindenkinek jár a boldog befejezés. A film végén ismét egy videót kapunk, ahol Petert kérik, hogy meséljen Christináról…

Na, szóval, miért is nézd meg az Édes kis semmiséget? Azért mert egy csajos napon remek kikapcsolódás, és mert garantáltan sírni fogsz a röhögéstől, illetve együtt izgulod végig az utat a lányokkal. Simán tudsz azonosulni bármelyik karakterrel, és felidézi a „régi szép napokat”… 

Címkék: csajos romantikus film mozi szórakozás
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: 

Szerző:

Horváth

Nikolett

A filmek és sorozatok szerelmese vagyok. Majdnem minden műfajt szeretek, kivéve a horrort, mert azután mindig rémálmaim vannak.