Az élelmiszerrost csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát! - Mennyit egyek belőle?

Szinte elcsépelt lett az „egyél minél több növényi rostot” mondás.

Azon túl, hogy hosszan tartó jóllakottságot eredményez, kiegyensúlyozza a vércukorszintet, így fogyhatunk tőle.

Ezen túlmenően a növényi rostok a mellrák kialakulásának kockázatát is csökkentik.

Minden miértre kaphatunk választ.

A mellrák szintén a „közhelyek” közé sorolható mára sajnos, mert, akinek még nem kellett szembe néznie vele, annak fogalma sincsen az első rettenetes sokkról, amit akkor kap az ember, amikor közlik vele, mert addig elképzelni sem tudja, hogy vele is megeshet.

Pedig igen!

Nem véletlen a rengeteg prevencióra felhívó tartalom, új kutatás.

És igen, rettenetes kimondani, de a mellrák következményeként nem csak nőiességünket veszíthetjük el, hanem szerencsétlenebb esetben az életünket is.

Ezért fontos, hogy megismerjük az új lehetőségeket, melyek a megelőzést szolgálják.

„Az vagy, amit megeszel!”

És ez igaz jelen esetben is, mert kiderült, hogy a növényi rostban gazdag táplálkozás nagyban hozzájárulhat a mellrák kialakulásának csökkentésében.

  • Mennyi növényi rostot együnk naponta?
  • Hogyan csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát a növényi rost?
  • Ezek a legjobb növényi rost források!
  • Mi is egyáltalán a növényi rost?

Akár 20%-al is csökkenthető a mellrák kialakulásának kockázata már fiatal korban is.

Zöldségek, gabonák és hüvelyesek, ezek azok az élelmiszerek, melyeket minden nőnek ennie kellene.

Az amerikai tanulmány szerint, mely 44.300 nőt vizsgált vegyes életkorban, és ebben a fiatalkorúak is beletartoztak, számukra magas növényi rost tartalmú étrend volt előírva.

Mennyi növényi rostot érdemes enni naponta?

Átlagosan több, mint napi 28 gramm növényi rost mennyiség igazolta, hogy a diétás étrend csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.

A nők 14-18 éves korban is ezt az értrendet követték.

És érdekes módon, amint a mennyiséget csökkentették 15 grammra, már nem voltak jók az eredmények.

 

Hogyan csökkenti a növényi rost a mellrák kialakulásának kockázatát?

A magyarázat két részből tevődik össze.

Első:

A vérbe található magas inzulinszint eleve olyan tényező, mely segíti a rák kialakulását. A növényi rostban gazdag étrend javítja az inzulinérzékenységet.

Második:

A második ok pedig nem más, mint a magas növényi rosttartalom hormonháztásunkra is hatással van. Méghozzá csökkenti az ösztrogénszintet a vérben. A női nemi hormon pedig elősegíti a mellrák kialakulását bizonyos feltételek mellett. Ez a hormon koncentráció csökken a növényi rostok hatására.

Ezek az élelmiszerek tartalmaznak sok növényi rostot

Nem szükséges nagy mennyiségű teljes kiőrlésű kenyeret ennünk. Már 20 g lenmag bevitelével is ~ 8 g nettó növényi rosthoz juttathatjuk szervezetünket.

A lenmag mellett a következő élelmiszerek szintén jó rost források: szójabab, szárított gyümölcsök, lencse, ropogós kenyér gyümölcskenyér, teljes kiőrlésű keksz, mandula, zabpehely, teljes kiőrlésű tészta, müzli, fekete ribizli, zöldborsó, áfonya, málna, kelbimbó, kukorica, körte.

Ekkora választékból biztosan találunk magunkat olyat, amit szívesen fogyasztanánk napi rendszerességgel is.

Mi a növényi rost?

Élelmi rost csakis a növényi élelmiszerekben található. Többnyire a gabonafélékben, zöldségekben, gyümölcsökben található. A rostok azok a szénhidrátok, melyeket szervezetünk amúgy sem tudna lebontani.  

Címkék: mellrák növényi rost étrend napi mennyiség vércukorszint szénhidrát megelőzés tanulmány
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: