Amikor előbújnak az első fogak

Az első fogak, talán a leggyakoribb téma szülők között. Sok baba, aki korábban nyugodt volt, hirtelen ingerlékeny lesz, nyűgös. Ebben az időszakban extrán sok törődést és szeretetet igényelnek, hiszen ők nem tudják, mi is történik velük.

Már születésükkor is álkapcsaikban vannak fokaik a kisbabáknak, csak mi még nem látjuk őket. Vannak babák, akiknél már harmadik, negyedik, de lehet, csak a tízedik hónapban bújnak elő a kis fogacskáik.  Körülbelül két és fél éves korukra alakul i a teljes fogsoruk, mely 20 tejfogból áll összesen.

Honnan kapta a tejfog a nevét?

A válasz nem is lehetne egyszerűbb, mint, hogy a tej fehér színű.

Nagyon könnyű felismerni, mikor kezd el kisbabánk fogzani.

Nyáladzani kezd, könnyen kipirosodik az arca, mert az állkapocs megduzzad.

Mohón csámcsognak, és egyfolytában kemény tárgyakat vesznek kezükbe, amit szinte ki sem lehet venni szájukból. Nyugtalanabbak lesznek és esetenként felborulhat az addig bevált rendszer az életükben, mikor alszanak, esznek.

Aggodalomra azonban semmi ok, ez tejesen normális.

Sokszor előfordulhat fogzó babáknál, hogy belázasodnak és hasmenésük lesz.

Nem véletlenül próbálnak meg ilyenkor egyfolytában rágni valamilyen kemény tárgyat, hiszen ez segít számukra a kellemetlen érzés csillapításában, masszírozza ínyüket.

Sok szülő ilyenkor kekszet, kemény gyümölcsöket kínál babájának, de nagyon vigyázni kell, miből, mennyit adunk kisbabánknak.

Segíthet még, amikor az anyuka ujjaival masszírozza a fogínyt, és ez egyben egy kitűnő kapcsolatteremtés is gyermekünkkel.

Enyhe nyomásokkal az állkapcson, finom simogatással, a kisbabák egészen ellazulnak.

Vészhelyzetben, amikor semmi nem segít, homeopátiás szerekkel enyhíthetjük kisbabánk fájdalmát.

Sok termék vény nélkül is megvásárolható gyógyszertárakban, kúp vagy akár gyöngyök formájában.

Sokan hisznek a borostyán nyakláncok erejében, ami nem bizonyított, bár érdemes lehet kipróbálni.

Kamilla és zsálya teák, melyek egyben fertőtlenítő hatásúak is, nyugtathatják az ínyt.

Három éves kortól kezdve rendkívül fontos, egy évente elvégzett megelőző fogorvosi vizsgálat, hogy kisbabánk fogai egészségesek-e, illetve, hogy időben észlelhessük, ha fogai elkezdenének szuvasodni.

Két éves kortól elkezdhetjük bevezetni a fogmosást is gyermekünk életébe.

Különösen javallott ebben a korban fluoridos fogkrémeket használni.

Játékosan, ám rendszeresen, a fogmanó segít megtisztítani fogait, és álomba kíséri őt.

Címkék: fogzás baba íny masszírozás anya alvás kemény keksz zöldség láz hasmenés
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: