2017. Júliusi horoszkóp – Az áldás hava valóban áldásos lesz?

Július hónap Szent Jakab hava, de Áldás havának is szokták hívni. Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon áldásáradatban érezhetjük majd magunkat júliusban?

Valóban megélhetünk egyfajta lelki újjászületést, ha hagyjuk, hogy a sors irányítsa lépteinket, és tettre készen, de a sors energiájának irányításával, haladunk utunkon.

A magunkba vetett bizalom és a kitartás fontossá válik lelki felszabadulásunk szempontjából. A sors most rajtunk tartja a szemét, kísérőnkké szegődött. Hogy ez nehézséget hoz vagy kitartást ad, az csakis rajtunk múlik. Ha továbbra is ellenállunk a változásnak, akkor a helyzetünk rosszabbodhat, de ha folyamatosan megtesszük a szükséges lépéseket, akkor lendületet kapunk és folyamatos fejlődést tapasztalhatunk mind magunkban, mind környezetünkben.

Nincsen hitegetés!

Nem akarok senkit hitegetni, lesznek nehézséget okozó hatások, de ezek feladatokat tartogatnak, amiket, ha megoldunk, és eggyé válunk a hónap energiáival, akkor fejlődésünk támogatóivá válnak.

Hatások

Nézzük meg először a retrográd (látszólagos hátráló mozgást végző) bolygókat. Ezek a hatások már ismerősek, jó ideje tapasztaljuk működésüket:

A Nyilas jegyében álló Szaturnusz augusztus 21-ig még ragaszkodik visszafelé meneteléséhez. Ahogy már megszokhattuk, időnként meginoghat hitünk, azt érezhetjük, hogy vannak dolgaink, amik nem nagyon akarnak haladni, vagy meg is állnak. Fel kell ismernünk általa azokat a rutinokat, amiket meg kell változtatnunk életünkben.

A Bak jegyében járó Plútó bolygó, amely még szeptember végéig igyekszik a változásokat kicsikarni belőlünk, fejlődésünk érdekében még mélyebbre ás tudattalanunkban és hozza felszínre az ott megbúvó korlátozó, generációs, karmikus hitrendszereket és gondolati mintákat. Ha tudatosan figyeltek az életetekben felbukkanó helyzetekre, és meglátjátok benne a tanulni valót, az üzenetet, akkor áldást hozó változásokat élhettek át.

Végül a Halak jegyében járó Neptunusz bolygó, amely kissé hosszabban, november 22-ig hátrál és osztja a feladatokat számunkra. Azt már megtanultuk, hogy ködösít, hajlamosabbak vagyunk az önbecsapásra, és csalódottságunk is felütheti a fejét, ha nem vagyunk tudatosak. A hatás ellenszere, ha minden nap gyakorlati lépéseket tesztek meg vágyaitok érdekében. Érdemes meditálni, vizualizálni, de emellett szükség lesz racionális tervezésre, megvalósításra is.

Ha összességében nézzük a hátráló hatásokat, egyfelől a Szaturnusz igyekszik folyamatosan behúzni a féket és próbára tenni hiteteket, hogy meglássátok, mik azok a feladatok, tevékenységek, amik valóban fontosak az életetekben. A Plútó segít, hogy a tudattalanotok „háttérprogramjai” is tisztuljanak, és a Neptunusz igyekszik mindezt spirituális szintre helyezni. Azonban, ha ellenálltok és ragaszkodtok a megszokott (bár nem boldogító) mindennapjaitokhoz, akkor egyre lehangoltabbá válhattok, úgy érezhetitek, hogy falakba ütköztök folyamatosan, ami miatt nő a csalódottság érzésetek. Tehát, ha ez utóbbit érzitek, akkor a feladat a változtatás!

A hónap jellemzője, hogy nagy teremtő energiát kaptok ahhoz, hogy ezt a változást családotokban, otthonotok biztonságában tegyétek meg. Az időszak kedvez, az érzelmi biztonság teremtése mellett, az anyagi biztonság teremtésének, anyagi törekvéseitek támogatásra lelhetnek.

De nem fog a szerencse bekopogtatni az ajtótokon, ha nem tesztek érte semmit.

Nagyon sok múlik gondolataitokon, hozzáállásotokon is. Ha pesszimisták vagytok, és nem örültök az elért eredményeknek, akkor azzal is teremtetek csak nem éppen a pozitívot, hanem a hiányt erősítitek. Tevékenynek kell lennetek, és cselekedni álmaitok érdekében. Meglátjátok majd mindaz gördülékenyen fog működni, ami szívetek szerinti. A júliusi Telihold és az Újhold is abban támogat benneteket, hogy elengedve a megfelelési vágy mintáit, életetek főszereplőjévé váljatok.

Mivel a hónap első felének energiái nagyon sok érzelmet hordoznak, ezért ne felejtsétek el, a földelést. Aki szellemi munkát végez, sokat foglalkozik spiritualitással, annak tudatosan figyelnie kell arra, hogy alsó csakrái is működjenek. Földelés pl. amikor sokat eszünk, de ennek vannak azért nem annyira áldásos következményei, úgyhogy talán jobb, ha a mezítláb járkálást, földön végzett tornagyakorlatokat, pihenést, vagy a kertészkedést választjátok. Ha erre is odafigyeltek, akkor anyagi teremtésetek is sokkal hatékonyabban fog működni.

A hónap elején még képesek vagytok félretenni saját szabadságvágyatokat és áldozatot hozni pl. a család érdekében. Így ez az időszak kimondottan kedvez a családi nyaralásoknak. A hónap második felében már nem annyira az ilyen időtöltés vonzó számotokra, inkább saját vágyatok felé mennétek, párotokkal lennétek, vagy csak magatokban utaznátok el valamerre.

Mivel a hónap energiái feszültséget okoznak a család és a párkapcsolat (vagy üzleti társulások) között, ezért jó, ha egész hónapban ügyeltek az egyensúlyra, hogy egyik fél se legyen elégedetlen. Tehát a családi nyaralás alatt se feledkezzetek meg magatokról és párotokról, és a saját időben se hanyagoljátok el teljesen családotokat, vagy társatokat.

Szerelmi ügyekben nincsenek jó híreim, hacsak már az nem jó hír, hogy nincs hátráltató hatás. De segítő sem. A vágyak megjelenhetnek, de ezek könnyen álom szinten maradnak.

Az általános hatások folyamatosan befolyásolják a hónap lehetőségeit, de ezen kívül lesznek napok, amikor különleges energiákkal támogat, vagy épp feladatot ró ránk az Univerzum.

Nézzük meg most ezeket!

Július 2.

Ez a nap erősen próbára teszi hiteteket és türelmeteket. Belső feszültségetek szinte leszívhatja saját energiátokat, szenvedélyesen belelovallhatjátok magatokat elképzelésekbe, ami érzelmileg hat rátok. A Plútó csábító gondolatokkal igyekszik mindezt alátámasztani, aminek köszönhetően nem csak bennetek tapasztaljátok meg a robbanásszerű állapotot, hanem a környezetetekre is kivetülhet. Legjobb, ha ezen a napon inkább egyfajta belső munkát végeztek, és megpróbáljátok megérteni, hogy mi lehet a gyökere a bennetek növekvő feszültségnek. A sorsbolygónak köszönhetően garantált tanítást találhattok a nap történéseiben.

 

Július 5-6. A legaktívabb napok!

Ezen a két napon elég sok minden történik.

Július 5-én az Ikrek jegyébe lép a Vénusz, majd 6-án a Merkúr bolygó lép az Oroszlán jegyébe. A kapcsolatteremtő képesség könnyed energiákat kap, és a kommunikációs adottság is tüzes határozott energiával egyesül.

Azonban mielőtt átlép a Merkúr az Oroszlán jegyébe, történik egy s más. Találkozik egy kellemetlenkedő fényszög formájában az Uránusszal, ami feszült elegy lesz az energiák színpadán. Ráadásul a lelkünkre sincs jó hatással, hogy épp Skorpió Hold van, ami szintén eléri energiájával az előbb említett két planétát.

Legyetek óvatosak a közlekedésben, és úgy általában a nap folyamán, kerüljetek minden hirtelenkedést, heves mozdulatot. Mivel az Uránusz remek ötleteket szokott sugallni, ezért írjatok föl minden beugró gondolatot, de a megvalósítással még várjatok. Legjobb, ha valamilyen pihentető elfoglaltságot választotok magatoknak erre a napra, ami kikapcsolja pörgő idegrendszereteket. És gondoskodjatok belső harmóniátokról is, ne engedjétek, hogy a lehangoltság elrontsa a napotokat.

Ezt a hatást nehezítheti a Nap és a Neptunusz találkozása egy trigon fényszöggel, amelyet tanító szándékkal a másik sorsbolygó, a Jupiter is felügyel. Nem látunk teljesen tisztán saját ügyeinkben, elveszíthetjük hitüket, csalódhatunk, vagy épp nem találjuk a határt a megfelelési vágyunkban. Tanulásra, elmélkedésre és meditálásra viszont remek alkalom kínálkozik.

 

Július 7.

Amennyiben kapcsolatokat akartok építeni, vagy híreteket eljuttatni a nagyvilágba, vagy épp előadást, tanfolyamot kell tartanotok, akkor ez egy kiváló nap lesz számotokra. De jól eshet egyszerűen csak kimozdulni otthonról, élvezni kicsit az életet, és beszélgetni barátaitokkal.

 

Július 9.

Bak Telihold lesz, ezzel indul az elengedős időszak. Támogatást kapunk ahhoz, hogy a megfelelési vágyunk mélyen meghúzódó okait elengedjük, és kitisztítsuk magunkból a lelki ragaszkodásokat, a betegítő gondolatokat.

 

Július 10.

Nem ígérkezik könnyűnek ez a nap. Ha lehet, kerüljétek a veszélyes helyzeteket és számítsatok arra, hogy nehéz találkozásaitok lehetnek, amennyiben a másik emberrel lezárandó ügyetek van még. Ezek a találkozások, és a helyzetek mind a változást szolgálják, ha észre veszítek benne azt, mit tükröz felétek. Kialakulhatnak hatalmi harcok, amelyekbe lehetőleg ne menjetek bele, mert veszíteni fogtok.

 

Július 14.

Végre kicsit megpihenhettek, most mindenki együttműködőbb, így ügyeitek ezen a napon jól alakulnak. Hisztek magatokban és ezt szavaitok is visszatükrözik majd. Amennyiben ezen a napon jogi ügyetek van, akkor az is kedvező fordulatot vehet.

 

Július 16.

Ismét egy tanulós naphoz érkeztünk, amikor már megint a Plútó bolygó osztja a lapokat és igyekszik megzavarni gondolatainkat. Ne ragaszkodjatok mindenáron az igazatokhoz, a legjobb, ha ezen a napon inkább meghallgatjátok a másik véleményét gondolatait és időt kértek a döntésre. És megint arra biztatnálak benneteket, hogy figyeljétek tudatosan gondolkodásotokat, reakcióitokat, és próbáljátok meglátni a nap tanítását mindabban, amiben rossz érzések kerítenek hatalmába benneteket.

 

Július 20.

Oroszlán jegyébe lép a Mars bolygó

A tüzes jegyben tartózkodó bolygó erővel telítődik meg, és ezáltal ti is energikusabbnak érzitek magatokat, képesnek arra, hogy irányítsátok életetek folyamatait. Álljatok ki saját érdeketekben, és ne alkudjatok meg!

 

Július 21.

Az Uránusz bolygó a mai napon azon igyekszik, hogy kibillentsen mindenkit a megszokott kerékvágásból. Nem érdemes ellenállni neki, mert elég meggyőző módszerei vannak arra, hogy elképzelésit megvalósítsa. Az idegesítő helyzetek jelzések arra, hogy adott területen bezárva érzitek magatokat. A balesetek (pl. bokaficam) meg akarnak állítani, hogy átgondoljátok az életeteket.

Általánosságban azt tanácsolom mindenkinek, hogy készüljetek fel rá, hogy a mai napon váratlan dolgok történhetnek, tehát nincs értelme előre tervezgetni. És tegyetek önként valami szokatlant, valami bolondosat, ezzel kivívhatjátok a bolygó elégedettségét.

 

Július 22-én 17 óra 1 perckor

A Nap az Oroszlán jegyébe lép

Végre kisüt a nap, a planéta uralkodó pozícióba kerülve, segít abban, hogy most életetek főszereplőjévé válhassatok. Ehhez az átalakulási folyamathoz azonban kell, hogy önbizalmatok erős legyen és higgyetek magatokban. Ne feledjétek a sorsbolygó (Szaturnusz) rajtunk tartja szemét!

 

Július 23.

Az Oroszlán jegyében köszönt ránk az Újhold, és ezzel a teremtő időszak kezdődik. Ez segíthet abban, hogy belső fényünket felerősítsük és kiárasszuk a világba. Életünk főszereplőjévé válhatunk önmagunk felvállalásával.

 

Július 24.

Kicsit kettős napot élhettek meg. Egyfelől nagyon jó ötleteitek lehetnek, és ha mindezt rendszerbe foglaljátok, megvalósítási tervet készítve hozzá, akkor nagyot léphettek előre. Ha viszont hagyjátok, hogy csapongjanak a gondolataitok és belekaptok ebbe is és abba is, akkor könnyen kerülhettek abba az állapotba, amiről aztán elkészíthetitek a káoszelméletről szóló jegyzetet. Tehát mindent csak megfontoltan, szépen lépésről lépésre.

 

Július 27.

Ezen a napon a két energiaadó bolygó, a Nap és a Mars egyesíti energiáját égi útján, ezáltal hihetetlen energiákat kaptok önmegvalósításotokhoz. Itt az alakalom, hogy új feladatokba fogjatok, de lehetőleg olyanba, ami önállóságot igényel, mert most nem biztos, hogy türelmesek lennétek másokkal szemben. Szellemileg viszont nehezebben mehet az összpontosítás, ma inkább cselekvést igénylő feladatokat vállaljatok.

Aki ma is szeretne tanulni önmagáról, az figyelje reakcióit, sok mindent elárul belső tartásáról. A túl sok negatív reakció jel arra, hogy eljött a változtatások ideje.

 

Július 30-án

A hónapot egy felszabadító energia zárja.

Újdonságra és izgalomra vágytok, ami új barátokat hozhat életetekbe. Akár a szerelem is rátok találhat, de ez egy különleges, mindent átalakító kapcsolat lehet. Hölgyeknél megnőhet a flörtölés hajlama, főleg akkor, ha saját szabadságigényüket sokáig elnyomták. Általánosságban azonban mindenkire igaz, hogy több kapcsolati szabadságra vágyik.

Mindenkinek áldásokkal teli júliust kívánok!

Dudás Mária asztrológus

06304515002

Válj életed főszereplőjévé! 

Belső Béke

Címkék: júliusi horoszkóp 2017 áldás áldás hava asztrológia szerencse jövőkép pénzügyek szerelem
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: