2017. augusztusi horoszkóp – Aktív, átalakulást hozó hónap

Augusztus az új kenyér hava, amit a frissen learatott termésből sütnek.

Életünkben ez szimbolikusan is megjelenhet, a változások magvainak termésének fizikai manifesztációjában.

Ha jól dolgoztunk eddig, akkor életünkben is komoly változásokat tapasztalhatunk.

Most a fókusz otthonunkra, családunkra kell, hogy terelődjön, ezen a területen kell kipróbálnunk, hogy a gyakorlatban mennyire tudjuk alkalmazni az újításainkat. Egy olyan otthon megteremtése a cél, amiben valóban önmagunk lehetünk, ahol tisztelik belső értékeinket, és nem érezzük kényszerét annak, hogy mások elvárásának feleljünk meg. A lélek szándékát támogató tettek annyira felszabadítóak lehetnek, hogy a hónap nehéz energiái közt is megőrizhetjük belső nyugalmunkat.

Nem mondhatnám, hogy könnyű hónapnak nézünk elébe, bővelkedik kihívásban az Augusztus, az Univerzum nagyon aktívan „segíti” fejlődésünket. A múlt hónapban az érzelmi biztonságotok megteremtése volt a feladat, most azonban egyfajta egyensúlyt kell teremteni, mert megjelenhet az anyagi és a lelki igény közti ellentét. Ennek oka a veszteségtől való félelem, ami mind az anyagi ragaszkodásainkat, mind a lelkieket érinti. Felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz ha szívetek szerint döntötök, és feladjátok, a már jól megszokott biztosat. Vagy mi lesz a vágyaitokkal, ha az anyagi biztonsághoz ragaszkodtok és nem változtattok. Az a rossz hírem, hogy ez utóbbi a legrosszabb döntés, mert minden túlzott biztonságra törekvés könnyen vezethet anyagi veszteségekhez. És mindeközben belső hitetek is csorbát szenvedhet, ami még inkább bizonytalanná tehet, és ezzel megteremthetitek a visszalépés esélyét, amit viszont az Univerzum energiái nem fognak jó szemmel nézni.

A hónap energiái arra ösztönöznek, hogy elgondolkozzatok a dolgaitokról, alaposan megvizsgáljátok hol tartotok, és mindeközben megtaláljátok a mélyen, a tudattalanban, húzódó korlátozó hiedelmeket és változtassatok ezen céljaitoknak megfelelően.

 

Anyagi biztonságotokat úgy tudjátok a leginkább megteremteni, ha önként költötök saját vágyaitokra, mert azzal a pénz áramlásába léptek és nem kell sorsikus lemondásokat megélnetek. Ugyanakkor a másik nehézséget a belső vívódás hozhatja családotokban, még feljöhetnek a régi megfelelési vágyat okozó minták, amik döntéshelyzetbe kényszeríthetnek benneteket. Határozott döntésekre van most szükség saját érdeketeknek megfelelően, és nem vívódásra. Mivel a tudattalanra erősen ható Plútó bolygó nehéz fényszögbe kerül a Mérleg jegyében álló Jupiterrel, ezért a túlzott megfelelésvágy megjelenhet komoly derékfájdalomban, ami megállásra, pihenésre kényszerít benneteket.

Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmeteket, mielőtt belekezdenék a hónap hatásainak részletezésébe!

Külföldi munkavállalással legyetek nagyon körültekintőek, főleg azokkal, amelyek túl kecsegtető ajánlattal találnak meg benneteket.

A hónap egyik nehézségét a hátráló bolygók adják, nem kevés feladatot osztva ránk, de mindezt azért kapjuk, hogy valódi átalakulást élhessünk meg.  Szokásomhoz híven, nézzük meg először a retrográd (hátráló) hatásokat.

Kezdjük a már megszokott hatásokkal, amik már egy ideje befolyásolják a mindennapjainkat:

A Szaturnusz bolygó már csak augusztus 21-ig folytatja hátrálását, ezt már fél lábon állva is kibírjuk. Ezután egy kis egyhelyben álldogálás, erőgyűjtés után elindul előrefelé. Amíg még hátrál, meginoghat hitünk, azt érezhetjük, hogy vannak dolgaink, amik nem nagyon akarnak haladni, vagy meg is állnak. Változatlanul az a feladat, hogy felismerjük azokat a rutinokat, amiket meg kell változtatnunk életünkben, főleg azokat, amik félelmeket generálnak bennünk.

A Plútó bolygó még a következő hónap, egészen szeptember végéig igyekszik a változásokat kicsikarni belőlünk, fejlődésünk érdekében még mélyebbre ás tudattalanunkban és hozza felszínre az ott megbúvó korlátozó, generációs, karmikus hitrendszereket és gondolati mintákat. Ha tudatosan figyeltek az életetekben felbukkanó helyzetekre, és meglátjátok benne a tanulni valót, az üzenetet, akkor áldást hozó változásokat élhettek át.

A Neptunusz bolygó hosszabban, november 22-ig hátrál és osztja a feladatokat számunkra. Azt már megtanultuk, hogy ködösít, hajlamosabbak vagyunk az önbecsapásra, és csalódottságunk is felütheti a fejét, ha nem vagyunk tudatosak. Tegyétek fel magatoknak a kérdést minél többször, mivel csapjátok be magatokat? Melyek azok a korlátozó minták, amivel öntudatlanul is azonosultatok, és emiatt nem tudtok/mertek önmagatok lenni?

Jöjjenek az új versenyzők, akik szintén beszállnak a hátráló mozgásba:

A Merkúr bolygó a Szűz jegyében járva, augusztus 11-én megáll, majd 14-én elindul hátrafelé, amit egészen szeptember 5-ig folytat. A bolygóhoz tartozik a logikus gondolkodás, a közlekedés, és a szerződések is. Ebből következik, hogy ilyen időszakban több műszaki tárgy meghibásodhat, akadozhat a kommunikáció minden formája, és a közlekedésünk is nehezített lehet. Ha tehetitek ebben az időszakban lehetőleg ne írjatok alá szerződéseket, ha mégis muszáj, akkor alaposan olvassátok el az apró betűs részeket is! Figyeljetek oda autótokra, a szükséges javításokat végezzétek el rajta, nehogy meglepetéssel szolgáljon.

Az Uránusz bolygó a Kos jegyében tartózkodik, augusztus 7-én megtorpan, majd hátrálni kezd. A kitartók közé tartozik, mert idén már nem is fog ezen változtatni, csak 2018. január 3-án kezdi el újra a rendes mozgását. Ki-ki saját életében másképpen élheti meg nehezítő hatását. Aki túlzottan alárendelődött, azt most erőszakolni fogja, hogy saját szabadságvágyát előtérbe helyezze. Másokat pedig, akik forrófejűek, nyughatatlanok, és semmilyen szabályt nem hajlandóak elfogadni, pont a túlzott függetlenségi vágyában fogja megakadályozni, hogy rendet teremtsen életében.

A hatás megnyilvánulása természetesen függ az egyéni születési horoszkóptól, attól függően, hogy adott ember mely életterületeit érinti.

A bolygó energiája mindazokban fog segítő kezet nyújtani, ami a változást szolgálja, és ami egyfajta eredetiséget képvisel. Magunkban kell megtalálni a szellemi szabadságot, ami mindenki számára elérhető. És ezt a szellemiséget, a magasabb szintű tudást, kell majd a mindennapi életünkben, a gyakorlatban is alkalmazni.

Nézzük meg a hónap másik nehézséget okozó hatását!

Ismét „élvezhetjük” a Jupiter és Plútó bolygó kellemetlenkedő összefogását, melyet egy kvadrát feszültségében tesznek meg. A hatás majdnem egész augusztusban fennáll majd, de a hónap második felében kissé mérséklődik kellemetlenkedése.

A két bolygó feszült fényszöge felerősítheti megfelelési vágyatokat, amik régi minták szerint működnek bennetek. Téveszméitek lehetnek azzal kapcsolatban, mennyire kell alárendelődnetek mások elvárásainak, hogy sikereket érjetek el, tiszteletet vívjatok ki. Ezt persze tudatalatti, gyermekkorban beépült meggyőződéseink irányítják, minek felismerésével és megváltoztatásával sokat tehettek életetek jobbításáért.

Viszont, ha hagyjátok, hogy a hatás irányítson benneteket, akkor lelkileg lehangolttá válhattok, és akár fizikai tünetekben (derékfájás) is jelezhet elégedetlenkedő lelketek. A jó megoldás tehát, ha arra használjátok az energiát, hogy megtanuljatok nemet mondani, felállítva saját határaitokat, és kiállni saját érdeketekben. Figyeljetek befelé és ne azonnal cselekedjetek, gondoljátok végig, hogy valóban nektek kell a feladatot elvégezni?

Jogi ügyekkel óvatosan, igyekezzetek mindent szabályosan tenni, most nem keresünk kiskapukat!

Nézzük meg a hónap jelentősebb lehetőségeit:

Augusztus 7. Telihold lesz a Vízöntő jegyében és ugyanezen a napon kezd el hátrálni az Uránusz bolygó is a Kos jegyében.

Érdekes hatás egyveleg, mert elengedünk, pont a szabadságunk érdekében, ugyanakkor az Uránusz bolygó, ami a Vízöntő jegyének uralkodó bolygója, szintén beleszól a helyzet megoldásába, hátráló mozgásával.

Augusztus 10. Rák Vénusz szextil fényszögbe kerül a Szűz jegyében járó Merkúr bolygóval.

A hatás 2-3 napig fogja befolyásolni az életünket. Egyik oldala, hogy összeszedetten tudtok beszélni, írni saját érzelmeitekről. Kimondottan kedvező napok azoknak, akik írással foglalkoznak. Másfelől most van itt az ideje, hogy olyan dolgokat tegyetek, ami érzelmi töltekezést nyújt, vagy amire már régóta vágytok. Mivel a fényszög amivel a két planéta egyesíti energiáit egy lehetőséget nyújt, ezért fontos a ti részvételetek is, a pozitív megoldáshoz.

Augusztus 11. Az Oroszlán jegyében járó Nap szintén egy szextillel kapcsolódik a  Mérleg jegyében járó Jupiter bolygóval, de ezt a kellemes hatást a Plútóval alkotott fényszöge befolyásolja.

Legyetek tudatosak ezen a napon, mert a Plútó-Jupiter kvadrátnak köszönhetően, most a megfelelési vágy felerősödhet. Ez a belső késztetés akkor hatalmasodhat el rajtatok, ha ettől érzitek valakinek magatokat, fontosnak, és az a beidegződés dolgozik bennetek, hogy akkor kapjátok meg a vágyott elismerést, ha mások céljait tekintitek elsődlegesnek. Lehetőségetek nyílik arra, hogy a saját érdeketek szerint alakítsátok tevékenységeteket, de ehhez határozott döntések és tettek szükségesek.

Augusztus 12. a Rák jegyében járó Vénusz trigon fényszöggel egyesíti energiáját a Halak jegyében járó Neptunusszal-

Ez a hatás nagyon érzékennyé tehet, ugyanakkor erősebben dolgozik bennetek a segítőszándék is. Arra azonban ügyeljetek, hogy csak akkor segítsetek másoknak, amikor megkérnek benneteket, és csak olyan dolgokban amik valóban a ti feladatotok. És lebegjen mindig a szemetek előtt, hogy önmagatokért vagytok szerethetők, nem kell ehhez semmit tennetek.

Emellett egy nagyon kreatív napnak nézhettek elébe, amikor a megérzések segítik munkálkodásotokat.

Augusztus 13-14. az Oroszlán jegyében álló Nap trigon fényszöget alkot Nyilas jegyében járó Szaturnusszal

Szinte szárnyalhattok, bármire képesnek érezhetitek magatokat, ha hisztek magatokban. Persze ennek a hatásnak is meg van az árnyoldala, ha bizonytalanok vagytok. Ilyenkor az a téveszme ütheti fel a fejét, hogy még több feladatot kell vállalnotok azért, hogy elismerjenek benneteket. Nagyszerű ez a két nap arra, hogy megvizsgáljátok életetek minden területét, hogy lássátok mi az, ami valóban benneteket szolgál és mi az ami nem.

Augusztus 14. a Merkúr bolygó hátrálni kezd

Nehezítetté válik a kommunikáció, a logikus gondolkodás, és a mozgékonyság. Ha tehetitek ebben az időszakban lehetőleg ne írjatok alá szerződéseket, ha mégis muszáj, akkor alaposan olvassátok el az apró betűs részeket is! Figyeljetek oda autótokra, a szükséges javításokat végezzétek el rajta, nehogy meglepetéssel szolgáljon.

Próbáljátok a problémákra jelekként nézni, mit akar jelezni felétek. Pl. ha nem tudtok csatlakozni az internetre, akkor ne dühöngjetek, hanem kapcsoljátok ki a gépet, és pihenjetek, menjetek szórakozni. Ha az autótokkal akad probléma, nézzétek meg a meghibásodott alkatrész mit jelent az autó működésében, és vajon mire hívhatja fel a figyelmeteket saját életetekkel kapcsolatban.

Augusztus 17. Rák jegyében járó Vénusz, egy feszült fényszögben (kvadrát) csatlakozik a Mérleg jegyében járó Jupiterrel.

Szintén egy 2-3 napig fennálló hatással van dolgunk. Az érzelmes jegyben álló Vénusz bolygó, hatásával azt szeretné elérni, hogy saját jó érzésetek szerint töltsétek a napot, és a ti lelki igényetek legyen az elsődleges. A Jupiter bolygóval alkotott feszült fényszöge viszont, meg akarja mutatni számotokra, hogy mi valóban a ti jóérzéseteknek megfelelő elfoglaltság, és mik azok, amiket megfelelési vágyból tesztek, de már szinte észre sem veszitek azt. Ezen a napon remek lehetőség nyílik arra, hogy gyakoroljátok a nemet mondást, és felfedezzétek lelketek boldogságforrását.

Pénzügyekben óvatosan, lehet, hogy a nemet a mértéktelen költekezési vágyatokkal kapcsolatban is ki kell mondani.

Augusztus 20-21-22. az Oroszlán jegyében álló Mars szextil fényszöggel egyesíti energiáját a Mérleg jegyében álló Jupiter bolygóval. Ez eddig jó is lenne, ha mindebbe nem szólna bele egy feszült kvadráttal a Szaturnusz. És még egy lázadó hatás is ezekben a napokban aktivizálódik, amit az Oroszlán jegyében járó Nap és a Kos jegyében hátráló Uránusz bolygó trigonja okoz.

Kezdjük ennek a hatás halomnak a jó oldalával. Unatkozni biztosan nem fogunk, mert igen aktív energiák dolgoznak. Alkalmas napok arra, hogy megújuljunk, valamilyen új dologba fogjunk, ami saját érdekünket szolgálja. Mivel Újhold közeledik, érdemes önvizsgálatot tartani, és a tapasztalatok alapján új célokat tűzni magatok elé, ehhez remek ötletek juthatnak eszetekbe.

Viszont ez a három nap kissé megcibálhatja a túl öntelt oroszlánkodók bajszát. Egyfelől felerősödik, akár mértéktelenné is válhat némelyeknél az önteltség, tévedhetetlennek hihetik magukat, ami aztán meghozza a sorsikus tanulnivalót és a büszke király könnyen a földre kerülhet, egy egója kapta pofon által.

Augusztus 21. Újhold lesz az Oroszlán jegyében.

A feladat, hogy a változásokat, amiket elhatároztatok és elindítottatok, vagy a tapasztalatokat, amikkel az elmúlt időszakban gazdagabbak lettetek, most a mindennapokba is beépítsétek. Az időszak alkalmas arra, hogy önmegvalósításotok, egészségetek érdekében tevékenykedjetek, egyfajta rutinná alakítva az újdonságokat.

Augusztus 23. 6 óra 17 perc a Nap a Szűz jegyébe lép

A planéta ebben a megfontolt jegyben lehetőséget biztosít arra, és támogat benneteket, hogy a környezetetekbe illesszétek az újjászületett önmagatokat. Segítségével a számotokra lényeges dolgokra tudtok koncentrálni, és a lényegtelen dolgokat kiszelektálhatjátok. Újdonsült énetek képessé válhat az élet „kihívásainak” megválaszolására, és a továbblépésre.

Augusztus 24. a Kos jegyében járó Uránusz és a Rák jegyében álló Vénusz feszültségbe kerül egymással (kvadrát).

Elég feszült napnak nézünk elébe, ami könnyen komoly konfliktusokat okozhat. A robbanásveszélyes helyzetet úgy tudjátok kivédeni, ha egyfelől gondoskodtok az energiáitok levezetéséről, másfelől kicsit kiszakítjátok magatokat a mindennapok monotóniájából.

Augusztus 26. a Vénusz bolygó az Oroszlán jegyébe lép.

Az Oroszlán jegye kedvez a Vénusz igényeinek, de a hangsúly most a külsőségekre, a csillogásra helyeződhet. Mindenki érezheti az ösztönzést, hogy felhívja a figyelmet magára, hogy kapcsolataiban vezéregyéniséggé váljon. Ugyanakkor a pénzköltés is vonzóbbá válhat, főleg, ha nem érzitek elég biztosnak magatokat, és ezt külső megjelenésetekkel akarjátok kompenzálni.

Amennyiben az elmúlt időszakban folyamatosan erősítettétek önbizalmatokat, a nap segítő kezet nyújt számotokra, és lehetőséget biztosít kapcsolatépítésre, vagy akár pezsgőbb társasági életre.

Augusztus 28. a Nyilas jegyében álló Szaturnusz kedvező energiakapcsolatba kerül a Mérleg jegyében járó Jupiterrel.

A két sorsbolygó egyesíti energiáit, és lehetőséget nyújt számotokra, hogy elvégezzétek az utolsó simításokat is a megfelelési vágyatok elengedésével kapcsolatban. Felismeréseket hozhat, és az már csak rajtatok múlik, hogy kihasználjátok és változtattok vagy teszitek továbbra is azt, amit eddig.

A hatás jó oldala, hogy terjeszkedési, növekedési vágyatok most kitartással párosul, ami üzleti, munka ügyeiteket is jó irányba terelheti.

Augusztus 29. a Szaturnusz bolygó elindul előre.

Már nagyon vártuk ezt a napot, végre vége a vizsgáztatásnak, és ha sikerült magunkba vetett hitünket akadályozó mintáktól megszabadulni, akkor mostantól a sors támogatását élvezhetjük.

Azt gondolom ez elég jó zárszó, ehhez a kihívásokkal teli hónaphoz.

 

Mindenkinek kívánok nehézségektől mentes, fejlődést hozó hónapot!

Dudás Mária asztrológus

06/30-4515002

Ismerd meg magad! 

Belső Béke

Címkék: horoszkóp Augusztus 2017 előrejelzés jövő asztrológia energia szerencse
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: