2016. januári horoszkóp - Mit mutatnak a csillagok januárban?

Általánosságban 2 fontos hatásra hívnám fel a figyelmeteket, 2016. első havában.

Az egyik, hogy a Szaturnusz (sorsbolygó) trigonba (120 fokos fényszög) kerül az Uránusszal (ezt április végéig többé – kevésbé érezzük majd), ami igen érdekes, mert a két bolygó szinte ellenségeknek tekinthető.

Most azonban mégis összefognak, és segítenek egyedi, szokatlan, akár egészen különleges ötleteink megvalósításában.

Hatásuk kedvező a változások szemszögéből, ezért bátran vágjunk bele új elképzeléseinkbe.

A másik, hogy a néhány éve elkezdődött, és lassan csillapodó harc, az Uránusz és a Plútó bolygó között, most megint erőre kap, és jobban érezzük befolyásukat életünkre. A gyakorlatban ez a régihez való ragaszkodás, és az attól való elszakadás küzdelmében jelenik meg.

Az általánosságok után, most nézzük meg részletesebben a januári jelentősebb hatásokat.

Január 03-án, a Mars a Mérleg jegyéből, a Skorpió jegyébe lépett.

Ezzel a jegyváltással végre megszűnt a Mars teszetoszasága és újra erőre kap az önérvényesítés, a küzdőképesség. Elszántabban tudjuk megtenni lépéseinket. A Skorpió jegyére azonban nem a nyílt küzdelem a jellemző (mint a Kosnál), hanem a manipuláció és a kerülőutak. Ezért sajnos több alantasságra is számíthatunk, figyeljünk oda azokra, akik csak azért keresik a társaságunkat, hogy kihasználjanak.

Január 05-én, a Merkúr irányt vált, visszafelé halad, szerencsére azonban csak e hónap 25-ig.

A látszólagos hátráló mozgás nagy részét a bolygó a Bak jegyében teszi meg, ezért negatív hatását az élet gyakorlati dolgaiban fogjuk érzékelni. Nehezebben hozunk logikus döntéseket, problémásabb lesz a kommunikáció, és a közlekedésben is számíthatunk nehézségekre. Ebben az időszakban különösen figyeljünk az iratokkal kapcsolatos dolgokra, és ha lehet, ne írjunk alá szerződéseket.

Ugyancsak ezen a napon egyesíti energiáját (együttállásba kerül) a Nap és a Plútó a Bak jegyében, melynek hatására hajlamosak leszünk elgondolkodni az élet – halál körforgásán, az élet mulandóságán.

Január 07-én, a Jupiter (nagy szerencse bolygója) is kedvet kap ahhoz, hogy látszólagos hátráló mozgásba kezdjen.

Ez a mozgás egészen Május elegéig eltart, aminek következménye lehet, hogy meggyűlik a bajunk a joggal, az igazságszolgáltatással, de külfölddel kapcsolatos ügyeinkben is jelentkezhetnek gondok. Igyekezzünk dolgainkat körültekintően, és főleg törvényesen bonyolítani.

Ezen a napon a Nap és az Uránusz kvadrátba (90 fokos, feszült fényszög) kerül, ami meglepő. kellemetlen és váratlan dolgokban jelentkezhet. Ha magasan hordjuk az orrunkat, most könnyen „pofára” eshetünk.

Január 08-án, a Szaturnusz a Vénusz bolygóval egyesíti energiáját (együttállásba kerülnek)

Ennek az állásnak a következménye lehet, hogy önkorlátozóvá válunk mind az anyagiak, mind a kapcsolataink terén. Ma a kötelességeinkre helyezzük a hangsúlyt, nehezebben látjuk meg az élet örömeit, és nehezen is tudjuk élvezni az adott pillanatot, vagy kikapcsolódni.

Január 10-én, az év első Újholdja a komoly Bak jegyében köszönt ránk, erről majd külön cikkben olvashattok aznap.

 

 

 

Január 12-én, Vénusz – Uránusz trigon (120 fokos fényszögbe kerül a két bolygó)

Ma kedvező változásokra számíthatunk a szerelem terén, aki egyedülálló most könnyebben lelhet párra. Anyagi dolgainkban is kedvező fordulatokra számíthatunk, és az utazásoknak is kedvez ez a nap.

Január 13-án, Nap – Jupiter trigon

Ami tegnap elkezdődött, az ma folytatódik! Ez azt jelenti, ha a kedvező változásokat megéltük a tegnapi napon, akkor azok most stabilizálódnak, mind kapcsolati, mind anyagi téren.

 

Január 17-én, Neptunusz – Mars trigon

Ez a nap nagyon kedvező azoknak, akik valamilyen művészettel foglalkoznak. Ma kiváló alkotások születhetnek, hiszen jön az ihlet, és energia is van a megvalósításhoz. Hétköznapi tevékenységeinkben pedig hallgassunk az intuíciónkra, megérzéseinkre, azok adják meg kérdéseinkre a helyes választ.

Január 20-án a Nap a Bak jegyéből, Vízöntő jegyébe lép

A Napnak e jegyváltása átvezet a zártságból és a kötöttségekből, a szabadságba és a kötetlenségbe. A Vízöntő havába hajlamosabbak vagyunk a bolondozásra, sőt akár a bolondságra is. De mint tudjuk: „szeretni bolondulásig”, nem véletlenül van e jegyben a szerelmesek napja. (Valentin nap)

Január 23-án, a Vénusz a Nyilas jegyéből a Bak jegyébe lép

Ez a jegyváltás a Vénusz gyakorlati oldalát hozza előtérbe, ami többnyire a pénzügyi kérdésekben jelentkezik. A következő időszakban megfontoltabbak leszünk a költekezéseinkben. Szerelmi téren visszavonultabbak leszünk, azokban a kapcsolatokban számíthatunk sikerre, ahol hajlandóak vagyunk elköteleződni.

Január 24-én az év első Teliholdja következik, az Oroszlán jegyében, amivel elindul az elengedés időszaka.

Január 24, 25, 27-én a Merkúr előre indul, és együtt áll a Plútóval

A három napot azért kell együtt néznünk, mert közvetlen összefüggésben vannak egymással. A Merkúr hátráló mozgásában találkozik a Plútóval, aztán megáll és előre indul, amikor is újból találkozik a két bolygó egymással. (Tekintve, hogy a Plútó látszólagosan sokkal lassabban mozog.)

E planéták találkozása egy varázslatot hoz létre, melynek hatására egy éteri hangot követünk, és semmi mást nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni. De vigyázzunk, mert ez a hang könnyen becsaphat bennünket, aminek sírás lehet a vége.

A Merkúr előre haladásával viszont már jobban használjuk az eszünket, és bátrabban kommunikálhatunk. A közlekedés is könnyebbé válik, és végre aláírhatjuk a szerződéseket is.

Mindenkinek csodás januárt kívánok!

Sebestyén Attila asztrológus, életvezetési tanácsadó

06308332245

Mit hoz számodra 2016? 

Belső Béke

Címkék: 2016 horoszkóp január Sebestyén Attila asztrológia előrejelzés megvalósítás tervezés
Tetszett? Itt kifejezheted
Ne csak a Facebookon ->
Még ez is érdekes: